Pesti Srácok

Jobban van Miloš Zeman cseh elnök, kiengedték az intenzív osztályról

Jobban van Miloš Zeman cseh elnök, kiengedték az intenzív osztályról

Javult Miloš Zeman egészségi állapota, ezért a cseh államfőt csütörtökön az intenzív osztályról szokványos kórházi szobába helyezték át – közölte a prágai Központi Katonai Kórház, amelyben az elnököt kezelik.

A 77 éves Zemant október 10-én szállították a Központi Katonai Kórházba. Miroslav Zavoral, a kórház igazgatója, egyben az elnök kezelőorvosa azt mondta, hogy a kórházi kezelést ő javasolta. Ennek oka, hogy komplikációk léptek fel Miloš Zeman krónikus betegségeiben. Diagnózisát, részleteket és konkrétabb információkat nem közöltek. A kórház csütörtöki rövid közleménye szerint Miloš Zemannak elsősorban a táplálék és a folyadékok felvételével voltak problémái, és ezen sikerült az orvosoknak javítaniuk, ami egészségi állapota javulását vonta maga után.

Cseh politikai körökben nyugtalanságot és bizonytalanságot váltott ki Zeman kórházi kezelése, mert az államfőnek a választások után fontos szerepe van: ő fogadja el a régi kormány lemondását, nevezi meg az új kormányfőt, és ad kormányalakítási megbízatást. A hatályos szabályok szerint az október 8-án és 9-én lezajlott képviselőházi választások eredménye ellen 30 napig lehet óvást benyújtani, azután hivatalossá válik. Az új képviselőház november 8-án ül össze, és a tervek szerint november 10-én választja meg a testület új elnökét, alelnökeit és a szakbizottságokat. Ezt követően kellene lépnie az elnöknek, konkrét határidő azonban nincs megszabva.

Miloš Vystrčilnek, a cseh szenátus elnökének kérdésére válaszolva a kórház még október közepén úgy fogalmazott, hogy Zeman nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat, az államfő egészségével kapcsolatos prognózisok bizonytalanok, és Zeman visszatérése hivatalába a következő hetekben nem nagyon valószínű. A szenátus elnöke annak kapcsán kérte ki hivatalosan a kórház véleményét Zeman egészségi állapotáról, hogy felmerült az államfői jogkörök esetleges átruházásának szükségessége. Vystrčil ismételten azt is hangsúlyozta, hogy a döntés előtt újra kikérik a kórház álláspontját.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: AP

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?