mindenki magyarországa mozgalom
A F.O.R.R.A.D.A.L.O.M. újabb stációja – Szívesen lenne miniszterelnök Márki-Zay Péter (PS-videó!)
Elvállalná a miniszterelnökséget Márki-Zay Péter – válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére csütörtökön a hódmezővásárhelyi polgármester, aki a februári megválasztása óta eltelt időszakról tartott évértékelőt a sajtónak. Bár Márki-Zay többnyire azzal a kampányol az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében, hogy bárkivel szívesen összefog a Fidesz leváltására, a vásárhelyi hivatalban elsődlegesen a Jobbik mellett tett hitet, és nyíltan kiállt a párt olyan figurái mellett is, mint a zsidóverési ügye miatt lemondott, de még mindig a frakcióban lapító Szávay István, a milliárdos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor, vagy a testére az egykori SS jelmondatát tetováltató Rig Lajos. Márki-Zay szerint nem az a lényeg, hogy ki honnan jött, hanem az, hogy hova tart, egyúttal jelezte azt is, hogy Magyarországon jelenleg forradalmi hangulat van, bukása után a Fidesz pedig be lesz tiltva, akárcsak a Szovjetunió felbomlása után az ottani kommunista párt, vagy Hitlerék nemzetszocialista mozgalma.