miskolc
Öt éven belül újra életre kel a miskolci Avas Szálló
Öt éven belül teljesen megújulhat az egykori Avas Szálló épülete. Veres Pál, Miskolc polgármestere még novemberben Facebook-oldalán jelentette be, hogy az emblematikus, a városképet is meghatározó épület új tulajdonoshoz, a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) kerül, amely itt alakítja ki miskolci tehetséggondozó központját. A városvezető akkor azt is elmondta, hogy egy esztendőnyi megfeszített munka van abban, hogy megszülethet a megállapodás, amely méltóképp rendezi az évtizedeken át magára hagyott épület sorsát.Fidesz: Csődbe juttatják Miskolcot a milliós jövedelmet bezsebelő baloldali városvezetők
Portálunk már beszámolt róla, hogy a miskolci szocialisták egyik önkormányzati képviselője, Bartha György nagyjából annyit keres havonta, mint egy államtitkár. Bartha György sok tisztséget betölt, ám sűrű teendői között szakít időt a Facebookon való gyűlöletkeltésre is; egyik bejegyzésével, amelyben virágnyelven a vezetők haláláról ábrándozott, országos közfelháborodást idézett elő. A jól fizetett miskolci baloldali politikusok már nekifogtak a városi vagyon elkótyavetyélésének és lakosság megsarcolásának, ám a kormány a veszélyhelyzetben hozott döntéseivel több területen megakadályozta a szivárványtestület által bevezetni kívánt újabb megszorításokat. A közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának vezetője szerint bajban van a baloldal, amely újabb terheket akart tenni 2021 elején is a helyiekre, ám ezekről a bevételekről most le kell mondaniuk. Nagy Ákos szerint Miskolc az összeomlás határán tántorog, a borsodi megyszékhelynek még költségvetése sincs, a városvezetők viszont a fényűzés rabjaivá váltak és képtelenek az önmérsékletre.Vezetők likvidálásáról posztolgat a miskolci MSZP-s – A Fidesz–KDNP bocsánatkérésre és lemondásra szólította fel, a moslékkoalíció hallgat
A boon.hu Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál pénteki cikkében számolt be arról, hogy Bartha György, a miskolci Velünk a Város frakció MSZP-s képviselője Facebook-oldalán azt írta: „Az aztékok és az inkák járvány idején feláldozták isteneiknek a vezérüket. Most nem célozgatni akarok, csak egyszerűen szép szokás volt.” Érdemes megjegyezni, hogy a bejegyzés jól láthatóan elnyerte a volt szocialista belügyminiszter, Lamperth Mónika tetszését is, hiszen egy „vicces” smileyval reagált párttársa mondataira. Beszédes az is, hogy a baloldalon senki sem határolódott el a képviselő kijelentéseitől, beleértve a miskolci polgármestert és a szivárványkoalíció országos vezetőit is. A helyi Fidesz–KDNP frakció közleményben reagált az esetre.Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval és kábítószer-birtoklással összefüggésben
Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval, valamint kábítószer-birtoklással összefüggésben tanúként, illetve gyanúsítottként – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferens.Már a baloldali civilek is csalódtak a szegényeket kizsigerelő miskolci városvezetésben
Ha azzal kampányoltak volna, amit most csinálnak, akkor biztos, hogy nem nyerik meg a választást –panaszolták portálunknak azok a magukat baloldalinak és liberálisnak valló miskolci civilek, akik állításuk szerint közel háromezer aktivistával segítették a „független” Veres Pál kampányát, aki amint megnyerte a választást, pártokon kívüli támogatóira már alig szakított időt, behódolt a DK által irányított szivárványkoalíció politikusainak és a pártok foglya lett. A civilek szerint a városvezetés folyamatosan sarcolja a kisembereket, ám magukon nem spórolnak. Csalódtak az álláshalmozó Bartha Györgyben is, a szocialisták erős emberében, aki havonta több mint egymillió forintjába kerül a miskolciaknak, akiket nagyon megsértett, mikor a lakbéremelésről szóló közgyűlési vitán az önkormányzati bérlakásban élőknek azt üzente: "tudomásul kell venni, hogy mostantól nincs ingyen ebéd."Félmilliárdos pénzmosásért ítélt el négy embert a Miskolci Törvényszék
Pénzmosás miatt 1 év 10 hónap és 4 év 3 hónap közötti szabadságvesztésre ítélt négy embert nem jogerősen hétfőn a Miskolci Törvényszék. A törvényszék közleményében azt írta, a bíróság által megállapított tények szerint a négy vádlott csaknem ötszázmillió forint elrejtését vállalta egy Thaiföldre szökött ismerősük kérésére. Az összeg egy pénzszállító cég sérelmére elkövetett sikkasztásból származott, és ezzel a vádlottak tisztában voltak.Az ország több pontján okozott fennakadásokat a havazás
Az előrejelzések szerint sarkvidéki levegő tör be hazánkba, amelynek nyomán számos megyében várható hófúvás, ónos eső és intenzív havazás is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ennek megfelelően minden hadra fogható munkagépével és humán erőforrásával, teljes kapacitással végzi országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.A miskolci Fidesz–KDNP aláírásgyűjtését bojkottálná a Jobbik
Aláírásgyűjtést jelentett be a Jobbik Miskolc helyi közlekedési vállalatának tönkretétele ellen, csakhogy a megyeszékhelyet nem más vezeti, mint a párt által is támogatott Veres Pál. Ráadásul a helyi Fidesz–KDNP éppen napra pontosan két hete jelentette be aláírásgyűjtési kezdeményezését az 1-es busz megmentése érdekében.Ajánljuk még

















