miskolc
Fidesz: nem hagyhatjuk, hogy a városromboló baloldal felszámolja a miskolci tömegközlekedést
Portálunk már több ízben beszámolt róla, hogy a szivárványkoalíció által vezetett Miskolcon jelentősen emelkedett a helyi tömegközlekedési eszközökre szóló jegyek és bérletek ára, ám a szolgáltatás színvonala folyamatosan zuhan. A járványügyi helyzet ellenére a járatok számának csökkentése miatt gyakran van tömeg a buszokon, villamosokon. Lesújtó a helyzet a helyi közlekedési vállalatnál, ami nem meglepő, hiszen az önkormányzati cég felügyelőbizottságában szakemberek helyett pártkatonák ülnek.Elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere
Hosszan tartó, küzdelmes betegség után, ötvenhat éves korában hétfőn elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi, kormánypárti polgármestere. Kriza Ákos a nemzeti-konzervatív oldal az egyik meghatározó alakja, politikusa, emellett kiváló orvos, intézményvezető és hűséges családapa volt.Tűz ütött ki egy társasházi lakásban Miskolcon
Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon, a Sályi István utcában. Az épületből több, mint nyolcvan embert kellett kimenekíteni.Csodát várnak a horvátoktól Diósgyőrben!
A DVTK jelenleg az utolsó helyen tanyázik a labdarúgó NB1-ben, azonban a klub nem adja fel a harcot az első osztályért. Az új tulajdonos mellett új vezetőedző és több friss igazolás is érkezett a klubhoz, valamint számítani lehet még a már bejelentett öt horvát labdarúgón kívül több névre. A klub jövő hétfőn sajtótájékoztatót tart, de addig is érdemes megismerkedni a rengeteg változással és új nevekkel.Gyurcsány helytartója kétszeres fizetést kap Miskolcon, de a dolgozóknak nem jár jutalom
A borsodi megyeszékhelyen az önkormányzat kötelékébe tartozó Miskolc Holding háromezer dolgozója a korábban szokásosnak számító év végi jutalom helyett csak némi szaloncukrot, pezsgőt és egy levelet kapott a polgármestertől, amelyben szabadkozik a baloldali városvezető, amiért nem futja karácsonyi prémiumra. Dukai Zoltán, a Miskolc Holding cégvezetője az ország másik felén, Siófokon él és feltehetően annyira sokat van úton, hogy nincs ideje kardinális kérdésekben sem egyeztetnie a városvezetővel. Dukai ugyanis az önkormányzati harsonaként funkcionáló minap.hu helyi oldalnak adott interjújában elkottyantotta, hogy 2020-ban az önkormányzat vagyonkezelő cégének sikerült 2,4 milliárd forintot megtakarítania. Soós Attila, a miskolci Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője szerint hiába adott a forrás az év végi prémiumokra, ha a városvezetés részéről hiányzik a szándék a kifizetésre. A kormánypárti önkormányzati képviselő szerint csak az egyszerű dolgozókkal ilyen szűkmarkú a baloldali városvezetés, hiszen a legfrissebb hírek szerint épp most emelték kétszeresére az egyik DK-s tanácsnok tiszteletdíját.A szivárványkoalíció egekbe emelte Miskolcon a lakbéreket, ám a kormány az emberek oldalán áll
Több milliárd forintot hagy a miskolciak zsebében a kormány, erről azonban mélyen hallgat Miskolc baloldali városvezetése – világított rá Soós Attila fideszes önkormányzati képviselő a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében, melyben kifejtette, hogy a borsodi megyeszékhely baloldali vezetése miközben zsíros sportállásokkal tömi szekértolóinak zsebét folyamatosan sarcolja a miskolciakat és a helyi vállalkozásokat. Példaként említette, hogy Miskolcon egekbe emelkedett az önkormányzati lakások és az üzlethelyiségek bérleti díja, ám a kormány gazdaságvédelmi akciótervének köszönhetően a népnyúzó miskolci balliberális vezetés nem turkálhat korlátlanul az emberek zsebében.Miskolc baloldali vezetése tömi az álláshalmozó politikusok zsebét, de nem ad jutalmat a dolgozóknak
A miskolci önkormányzati munkavállalók, a miskolci önkormányzati cégeknél dolgozók jól megérdemelt karácsonyi jutalmukat nem kapják meg, helyette egy engesztelő levelet, szaloncukrot és pezsgőt kaptak a baloldali városvezetéstől, amely csak így becsüli meg dolgozóit. A szivárványkoalíció szerint karácsonyi jutalomra nincs pénz, de van a meghirdetett üvegzseb helyett a baloldali képviselők álláshalmozásának finanszírozására, a családtagok, barátok, ismerősök álláshoz juttatására százmilliós nagyságrendben – mondta Nagy Ákos, az önkormányzat fideszes frakcióvezetője sajtótájékoztatón, pénteken.Tízmilliárd forintos kormányzati támogatásból épülhet tovább a diósgyőri vár
Kiss János, a diósgyőri vár fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos közösségi oldalán tett közzé egy posztot csütörtök este, amelyben bejelentette, hogy 10 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a diósgyőri vár további fejlesztését.Palkovics László: sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2030-ig szóló fejlesztési programja
Az észak-magyarországi térségben sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója. Borsod-Abaúj-Zemplén dinamikusan fejlődik, a társadalmi és területi leszakadást kompenzáló megyévé vált – mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken, a megyeszékhelyen.Ajánljuk még















