Pesti Srácok

Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval és kábítószer-birtoklással összefüggésben

Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval és kábítószer-birtoklással összefüggésben

Tizenöt embert állítottak elő Miskolcon tiltott szerencsejáték szervezésével, prostitúcióval, valamint kábítószer-birtoklással összefüggésben tanúként, illetve gyanúsítottként – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferens.

Dobi Tamás tájékoztatása szerint kedden egy miskolci ingatlanban tartottak ellenőrzést a nyomozók összehangolt akcióban. A rendőrök a lakásban három nőt igazoltattak, akik elmondták, hogy egy-egy szobát bérelnek, ahol prostitúciós tevékenységet folytatnak, a szobákat pedig egy férfitól bérlik. A nyomozók azonosították a férfit, majd bejelentett lakcímén megjelentek, hogy elfogják. A lakásban éppen illegális kártyaparti folyt. A rendőrök a tiltott szerencsejáték lebonyolításához szükséges bankjegyszámológépet, illetve kábítószergyanús anyagokat foglaltak le, és tizenöt embert állítottak elő. Tizenkét embert tanúként, míg két férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki. Egy 27 éves nőt és egy 25 éves férfit kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. Az eljárás során a nyomozók egy 28 éves férfit őrizetbe is vettek, akit prostitúció elősegítésével, kábítószer birtoklásával, valamint tiltott szerencsejáték szervezésével gyanúsítanak, és kezdeményezték a letartóztatását. A bíróság ezt pénteken elrendelte – olvasható a sajtóreferens közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: thefix.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.