Pesti Srácok

mitománia

Emberarcúnak szánt, munkásőr kinézetű idős úr lázítja a népet a Fidesz ellen a DK ösztönző videójában (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 szeptember 25.
Újra balhé volt az Országgyűlésben, hiszen a felelős magyar ellenzék ismét nem fért a bőrébe. A pár perc hírnévért bármire képes, lassan szimpatizáns nélküli pártot kisnyilas vezérként irányító Jakab Péter olyan hangnemben beszélt, hogy Kövér László levezető elnök megvonta tőle a szót. Talán már számolni sem tudjuk, hogy hányszor esett már ez meg a főállású hőbörgővel, de rajta is túltett Gyurcsány Ferenc, a mitomániás szemkilövető, aki bukásról, gőgről és felfuvalkodottságról delirált, őt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője rendezte le keresetlen szavakkal. A mai Karantén természetesen nem feledkezhetett meg arról sem, hogy Kunhalmi Ágnes, a fogyatkozó MSZP társelnöki ékköve azt a Csorbai Ferenc polgármesterjelöltet támogatja Mohácson az időközi választáson, aki azt sem tudta, hogy mi az a koronavírus, amit koronáriaként emlegetett. Ám ennél sokkal nagyobb gond az, hogy miután tragikusan elhunyt a tavaly októberi önkormányzati választás kampánya idején a várost huszonegy éve vezető fideszes polgármester, ez az alak képes volt egyedül talpon maradt jelöltként elindulni, hiába kérték még az ellenzéki oldalról is többen, hogy ne tegye. A baloldali ingovány süppedékes talaján az ELTE jogi karán tanító Fleck Zoltán is boldogan veti meg a lábát, aki 2022 után forradalmi átmenetként beszüntetné az amúgy szerinte nem is működő jogállamot a tisztogatások érdekében. Végül ugyancsak a 2022-es söprésre készülő DK videóját trollkodtuk szét, hiszen egy emberarcúnak szánt munkásőr kinézetű idős úr oktatja ki a népet arról, hogy hogyan kell majd a közös ellenzéki jelöltet támogatni és eltakarítani az Orbán rendszert. Mára is maradt tehát bőven muníció az ellenzék lőszertárában, a Karantén pedig örömmel csapott le a magas labdára. Nézzék meg videónkat!

Lehet, hogy Gyurcsánynál a kényszeres hazudozás valós élménnyé vált? – Mitománia és üresség a balliberális oldalon (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 szeptember 11.
Az e heti Karantén sem maradt muníció nélkül, hiszen a színművészetisek egyetemfoglalása és tüntetése megihlette a PestiSrácok.hu csapatát is, akik a helyszínen tudták meg, hogy a tüntetők egy részének arról sincs fogalma, hogy pontosan mi ellen demonstrál. Egy dolog azonban biztos: a hibás Orbán. Már az is felvet néhány aprócska kérdést, hogy ebben a fene nagy diktatúrában hogyan foglalhatnak egyetemet, tüntethetnek, hiszen az elnyomó rendszerek sajátja, hogy ezt csak úgy nem hagyja, hanem szétcsap köztük. Itt erről szó sincs, de az is kiderül, hogy valaki úgy is tudja szidni Vidnyánszkyt, hogy nem is tudja, mi lehet a bűne. Hihetetlen, de Gyurcsány Ferenc szemrebbenés nélkül képes beszélni mások múltbeli bűneiről úgy, hogy eszébe sem jut a saját múltja, egyfajta bíróként beállítva magát. Ezzel több probléma is lehet: vagy teljesen erkölcstelen és hazug, és nemcsak a saját híveit, hanem az egész országot hülyének nézi, vagy tényleg mitomániás, azaz olyan beteges hazudozó, akinek teljesen lételemévé vált az alternatív valóság, esetleg a kettő elegye. Az viszont egyértelmű, hogy ez az ember, az ország tönkretevője, a 2010 előtti csőd és káosz nagymestere most a szanaszét szabdalt ellenzék vezérürüje; itt tartanak jelenleg a balliberális oldalon. Az emberi hülyeség többször megihleti a Karantént, ahogy most is beszámolunk arról, hogy Amerikában diákok között tartottak egy felmérést, amelyben a demokrata Joe Bidenhez kötöttek néhány ötletet, amelyeket nagy örömmel hallgattak a diákok és helyeseltek. A kísérlet végén azonban szóltak nekik a felmérést végzők, hogy ezek az ötletek valójában Donald Trumptól származnak. Ekkor már nem is voltak olyan nyerők ezek az ötletek. A mitománia és agyatlanság újabb követőket állított maga mellé, így a volt indexes Munk Veronikát, aki a semmiből véletlenül létrejövő új baloldali hírportál, a Telex egyik alapítója. Munk szerint az Index a közszolgálatiság vezérhajója is volt, az ATV műsorvezetője pedig önmagukat függetlennek és objektívnak állította be a szürreális beszélgetésben. Végül a Karantén foglalkozik Karácsony Gergely újabb be nem váltott ígéretével is. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.