modul-bau kft.
A Szeviép-ügy drámája: a cégvezéreket felmentik, a károsultat börtönre ítélik? (PS-videó!)
Sokszor esik szó azokról a Szeviép-károsultakról, akik alvállalkozóként nem kapták meg a munkadíjukat, azért mentek tönkre, vagy mentek majdnem csődbe. Azt viszont talán csak a szegediek tudják, hogy van egy speciális károsultja is a cégnek. Egy szegedi tüzép és az azt üzemeltető család 18 évi munkája veszett el, csak azért, mert telephelyük ott volt, ahol a villamossínek futnak. Az még csak hagyján, hogy a várossal szemben indított kártérítési pereiket érthetetlen okból elkaszálták, a cég felelős vezetőjét, Pölös Ferencet elítélték csalás miatt, mert nem tudott eleget tenni az előleggel biztosított megrendeléseknek. A legszebb az egészben, hogy a vállalkozó bűnösségét az a Kovalcsik Éva mondta ki másodfokon, akinek a bírói tanácsa a Szeviép-vezéreket bizonyíték hiányában felmentette. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.