molnár enikő
Jakab Péter megzsarolhatta a Jobbik politikusait az elnökségi ülésen
Továbbra is áll a bál a Jobbik elnökségében. Bár a párt tisztújítását Jakab Péter nyerte, a pártelnök támogatottsága továbbra is ingatag, sokak szerint a kabinetfőnökének túlságos befolyása miatt. Sajtóértesülések szerint Jakab ezért lemondásával zsarolta a Jobbik elnökségét a keddi elnökségi ülésen.Botrányba fulladt a Jobbik-kongresszus – A nemi erőszak ellen tiltakozott az áldozat élettársa
A Bors információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket, vagyis 91 Jobbik-alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.Tovább szakadhat a Jobbik
A Magyar Nemzet információi szerint kiújultak a Jobbik belső hatalmi harcai a csúfos választási kudarc után. Egyértelművé vált, hogy a párt listájáról bejutott képviselők elsősorban lojalitásuknak köszönhetik elnyert pozícióikat, míg mások bizalomvesztés vagy épp Molnár Enikő kabinetfőnök miatt kerültek a lista elérhetetlen helyeire.MZP: És akkor Molnár Enikővel, ők ketten lejöttek ide hozzám Hódmezővásárhelyre... – És a Jobbik még mindig kicsit büdös (videó)
Finoman szólva sem felhőtlen a két Péter viszonya. Pedig akad még közös pont a faragatlanságukon kívül, ami összehozhatná őket. Itt van például az, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig „jobboldalinak” vallják magukat. Illetve igaz az is, hogy régi ismeretségről van szó. Rossz nyelvek szerint éppen ez okozza a legnagyobb feszültséget, nem pedig az, hogy a két gyüttment nem fér meg a baloldali csárdában. A jobbikosok ugyanis, miközben tolták a hódmezővásárhelyi polgármester kampányát néhány évvel ezelőtt, megismerhették Márki-Zay sötét oldalát. Azt, amelyik mások halálából is hasznot akar húzni. Nem véletlen, hogy Jakab az utolsó pillanatig kitartott Dobrev Klára mellett, hisz jól tudta, hogy Márki-Zay Péter személyében egy olyan politikussal van dolga, akinek, ha beakad valami, akkor csak mondja, mondja és mondja, agresszívan és bántóan – bármekkora önsorsrontó sületlenség legyen is az.Kirúgta karácsony előtt Jakabot a felesége, a hűtlen pártelnök a mamuszos kabinetfőnökével ünnepelt
Portálunk is beszámolt róla, hogy év elején Jakab Péter felesége ország-világ tudtára adta, hogy immár nem tekinti magát a pártelnök házastársának és Facebook-profilján egyedülállóként jelölte meg párkapcsolati státuszát. A Ripost úgy értesült, hogy már a karácsonyi ünnepeket, beleértve a szentestét, sem töltötte családja, felesége és gyermekei körében a Jobbik hűtlen elnöke, akinek kitette a szűrét az asszony, miután nyilvánosságra került, hogy a mamuszos kabinetfőnökével ápol intim viszonyt.A jelek szerint Jakab Pétert elhagyta a felesége
Úgy tűnik, betelt a pohár a Jobbik elnöke, Jakab Péter feleségénél – legalábbis erre utal, hogy a közösségi oldalán a családi állapotánál immár azt olvashatjuk, hogy „egyedülálló”. A hírt egyelőre nem erősítette meg egyik fél sem, de nem lenne meglepő Jakab feleségének döntése, hiszen az elmúlt hetekben fény derült arra, hogy a Jobbik elnöke gyanúsan közel került kolléganőjéhez.Jakab Péter "meghitt" családi képpel terelné a figyelmet a hűtlenségi vádjáról
Még november 22-én közölt cikket a Bors Jakab Péterről, amelyben a politikust azzal vádolják, hogy viszonyt folytat Molnár Enikővel, aki évek óta kabinetfőnökeként dolgozik. Azóta a PestiSrácok.hu tovább kutatott az ügyben és kiderítette, hogy a Jobbik elnöke egy háromgyerekes anyukával folytathat viszonyt. Jakab most egy családi fotót posztolt Facebook-oldalán, ahol feleségével és három fiával adventre készülnek.A Jobbik pártalapítványát vontuk kérdőre a Molnár Enikő és Jakab Péter által használt lakásról
Több mint egy hete nem válaszol a Jobbik sajtóosztálya a pártelnök és kabinetfőnöke által éjszakai munkákra használt Csóka utcai lakással kapcsolatos kérdéseinkre, pedig csak azt szerettük volna tudni, hogy saját tulajdon vagy bérlemény az ingatlan, illetve ki és milyen célra vásárolta vagy bérli azt, ha állítólag munkalakás. Jobbikos körökből megtudtuk: nem véletlen ez a nagy hallgatás, a lakás bérlője ugyanis nem a párt, hanem a Jobbik Alapítvány lehet, amelynek kuratóriumában tavaly tűnt fel Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke. Megszólalt portálunknak egy volt vezető tisztségviselő jobbikos – azt kérte, nevét egyelőre ne közöljük –, aki arról mesélt, hogy Molnár és Jakab a sajtóosztályon ismerkedtek meg, ahol kollégák voltak, majd a nő gyakorlatilag tudatosan építette Jakabot a pártelnökségre; azért őt választotta, mert megfelelően irányíthatónak találta.Kocsis Jakab Péternek: Ilyen egy pitlák alak ízléstelen válasza a lakásbalhéjára!
Portálunk is beszámolt Jakab Péternek és Molnár Enikőnek a XI. kerületi lakásban való titkos találkáiról. A pártban már jó ideje terjedt a pletyka, miszerint a pártelnök és kabinetfőnöke a bizalmasnál is komolyabb kapcsolatot tart fenn a Csóka utcai ingatlanban, melynek bérleti díját nem saját zsebből, hanem a szervezet kasszájából fedezték. A sajtóbotrány hatására a párt etikai eljárást kezdeményezett. Kocsis Máté friss bejegyzéséből kiderül, hogy Jakab Péter egy percre sem szégyellte el magát, úgy döntött, visszavág és olyan kormánypárti politikus lakásbérleti szerződése után is kutakodik, aki már nem is él.Ajánljuk még