Pesti Srácok

Botrányba fulladt a Jobbik-kongresszus – A nemi erőszak ellen tiltakozott az áldozat élettársa

Botrányba fulladt a Jobbik-kongresszus – A nemi erőszak ellen tiltakozott az áldozat élettársa

A Bors információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket, vagyis 91 Jobbik-alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.

A 245 maradék alapszervezet több mint egyharmadát, 91-et az elmúlt hónapokban alapították, elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, méghozzá a nemi erőszak gyanújába keveredett Földi István aktív közreműködésével. Sokak szerint ez az igazi magyarázata annak, hogy Jakab Péter miért próbált az utolsó pillanatig falazni a botrányos nemi erőszakkal kapcsolatban. Egészen nyilvánvalóan fantomszervezetekről van szó, amelyek csakis azért léteznek, hogy bebiztosítsák Jakab Péter megingott elnöki székét. A Bors úgy tudja, hogy Földi István valóságos „nagyüzemet” hozott létre; volt olyan hét, amikor négy-öt kamu alapszervezetet is létrehozott. Az ügyben felmerül az okirathamisítás gyanúja is.

További botrányokkal is szolgált a Jobbik nyilvánvalóan „történelmi” kongresszusa. Mielőtt az alelnökök megválasztására sor került volna, Szilágyi György felment a pódiumra és arra kérte párttársait, hogy ne szavazzanak rá, ugyanis ilyen erkölcsi állapotban lévő politikusokkal, mint Jakab Péter és Földi István, képtelen lenne együtt dolgozni, ezt nem engedi meg a lelkiismerete. Mint korábban kiderült, az ő élettársa tett büntetőfeljelentést, miután egy jobbikos rendezvényen az egyik politikus megpróbálta megerőszakolni. Később több volt és jelenlegi jobbikos éppen a fantomszervezeteket létrehozó Földi Istvánt nevezte meg a nemi erőszak tetteseként – írja a Bors.

Miközben Szilágyi György a beszédét mondta, Jakab Péter kabinetfőnöke és élettársa, „Mamuszos” Molnár Enikő karjelzésére a Földi István által létrehozott fantomszervezetek képviselői mind a 91-en kivonultak az ülésteremből. Ugyancsak látványos kivonulást vezényelt Molnár Enikő, amikor Gyüre Csaba, a Jobbik korábbi parlamenti képviselője mondta volna el alelnöki programbeszédét. Gyürét a lap információi szerint azért próbálták megszégyeníteni, mert a nemi erőszak estéjén ő volt az, aki megmentette az áldozatot, rátörve az ajtót a nadrágját letoló Földi Istvánra. A meginduló rendőrségi eljárásban nyilvánvalóan ő lehet a koronatanú, így Molnár Enikő akciója akár egyfajta megfélemlítésként is értelmezhető.

PestiSracok facebook image

Forrás: Bors; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.