gyüre csaba
Botrányba fulladt a Jobbik-kongresszus – A nemi erőszak ellen tiltakozott az áldozat élettársa
A Bors információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket, vagyis 91 Jobbik-alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.Jakab Péter kezdettől tudott a jobbikos nemi erőszakról
Gyüre Csaba országgyűlési képviselő mentette ki Szilágyi György élettársát a jobbikos disznótoron az őt megerőszakolni akaró Földi István kezei közül – derült ki az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szilágyi György elmondta azt is, hogy ezután az első parlamenti ülésen személyesen beszélt Jakab Péterrel és kabinetfőnökével – egyben a Jobbik elnökének élettársával –, Molnár Enikővel. Vagyis Jakab – állításával ellentétben – tudott az erőszak kísérletéről.Kitálalt a PestiSrácok.hu-nak egy volt jobbikos politikus Jakab Péter bizalmasának nemierőszak-botrányáról
2021. decemberében egy jobbikos disznóvágáson, Kocsord volt polgármestere, Földi István volt az, aki a Bors csütörtöki cikke szerint megpróbálta megerőszakolni párttársa, Szilágyi György huszonéves barátnőjét. Szilágyit a bulira meg sem hívták, mert Földi már eleve azt tervezte, hogy megpróbálja ott becserkészni a nőt – erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak egy a Jobbikból már kilépett politikus. Azt is állítja, hogy párttársa, Gyüre Csaba volt az, aki meghallotta a lány kiabálását, félrelökte az ajtót őrző Miskolczy Istvánt és betört a szobába, megakadályozva ezzel az erőszakot. A Bors robbantotta a hírt délelőtt. A lap azt állítja, hogy a botrányos ügyben született beadványokat, iratokat is megszerezte. A PestiSrácok.hu megtudta, mindezek ellenére Jakab Péter azért mentegeti Földi Istvánt, mert az fiktív szervezeteken keresztül biztosítja számára a kellő számú szavazatot, hogy a hétvégi tisztújításon újra elnökké válasszák.Szemetet akartak vinni a román nagykövetség elé a jobbikosok, de nem fogadták őket (Helyesbítéssel)
A Jobbik képviselői a párttól szokatlan módon valami valóban fontosra szerették volna felhívni a figyelmet, nevezetesen a Szamos és a Tisza szennyezettségére. Úgy gondolták, hogy mivel a folyókba kerülő szemét nagy részét a víz a román árterekről sodorta át hazánkba, ezért a román nagykövetség épülete elé vittek két zsák szemetet. A képviselők petíciót is szerettek volna átadni, azonban a román követségről senki nem fogadta őket.Szél Bernadett és a parlamentből kipottyanó többi „baloldali ikon” is kereshet magának új munkát
Számos baloldali politikusnak kell más munka után nézni az ellenzék vasárnapi veresége miatt. Kipottyant a parlamentből például Szél Bernadett, és Szabó Tímea harcostársa, Kocsis-Cake Olivio sem lesz ott az Országgyűlésben. Távozik a szocialisták kamuvideósa, Korózs Lajos, de a DK-s Bősz Anett is vereséget szenvedett Érden. A legnagyobb veszteség azonban a megsemmisülés szélére sodródó Jobbikot érte – derül ki a 24.hu által készített összeállításból.Ajánljuk még