monarchia
Így kezdődött
Száztíz évvel ezelőtt, 1914. június 28-án, a Nagy Háború (I.világháború) kitörésének közvetlen oka lett a szarajevói politikai merénylet, melynek áldozatául esett Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse és felesége, Hohenberg Zsófia hercegnő. Eddig sokat beszéltünk ennek következményeként - Trianon - a mi fájdalmunkról, de viszonylag keveset szóltunk a délszláv népek, elsősorban a szerbek fájdalmairól, ami miatt felrobbant a végzetes lőporos hordó. Bruno Brehm, osztrák író - akitől a címet kölcsönöztem - katonatisztként vett részt az első világháborúban, s szemléletes, regényes formában írta meg a fiatal merénylő, Gavrilo Princip indokait a revolver ravaszának meghúzására és a trónörökös Ferenc Ferdinánd öntelt, hadúri magatartására, amivel önként menetelt a halálba. Merjünk nagyot álmodni, legyen királyság!
Legutóbb túlestünk azon az anomálián, hogy hiába várjuk el a politikusainktól a felelősségteljes és odaadó munkát, ha egy olyan rendszerben versenyeztetjük őket, ahol a munkavégzésnél eleve előbbre való a megválasztódás. Ebben a rendszerben a pszichopatáknak és nárcisztikusoknak lejt a pálya, vezetői–döntéshozói képességeiktől függetlenül, hiszen ők mesterei a bizalom elnyerésének és a manipulációnak. A demokrácia játékszabályai lelki–mentális zavarokkal küzdő politikusokra vannak szabva. Megdöbbentően hangozhat, ám ez a helyzet. De akkor mi legyen? Igaza volt Churchillnek, amikor azt mondta, hogy „a demokrácia a legrosszabb kormányzati forma, de még nem találtak ki jobbat”? Vagy tévedett a mondat második felével? 
