moszkoviták
A magyar baloldal sormintája: moszkoviták, internacionalisták, globalisták, szivárványkoalíció, dollárbaloldal
A moszkoviták voltak azok a baloldali „aktivisták”, akiket egy birodalom szűk száz évvel ezelőtt abból a célból képzett ki, illetve támogatott anyagilag és politikailag egyaránt, hogy illegális eszközökkel – a második világháború után – megdöntsék a magyar államot. ’56 után aztán jöttek az úgynevezett szocialisták, akik szovjet fegyverekkel építették tovább a diktatúrát. Végül a rendszerváltoztatás után bukkantak fel a nyugati mintákat szolgai módon másoló liberálisok, akik belehaltak abba, hogy összefogtak a „reformkommunistákkal”, de mégis megszületett egy régi–új globalista elit, ami egész 2010-ig tartotta magát. Most itt áll előttünk Márki-Zay Péter, akinek szövetségesei, a szivárványkoalíció tagjai már a választások előtt valamiféle „alkotmánypuccsról” beszéltek, s aki most azt állítja, hogy azóta is érkezik pénz Amerikából. A Demszky-fivérek, Rákosiék és Mészáros Mártáék nevelőanyja: Wagner Anna ezredes – Az Interhelpo, avagy a Keleti Pokol
Kevesen tudják, hogy Mészáros Márta filmrendező nevelőanyja a Vörös Hadsereg politikai tisztje, propagandistája volt, aki Magyarországra visszakerülve az ÁVH-nak dolgozott. Ő is tagja volt annak a moszkvai társaságnak, amely 1945 után Rákosi vezetésével átvette a hatalmat Magyarországon. Wagner Anna 1941-ben azt a feladatot kapta, hogy kísérjen el egy Kirgizisztánba irányított evakuációs szerelvényt tele olyan kommunistákkal, akik valamiféle szebb világról álmodoztak. A cél az Interhelpo telepe volt, amelyet Demszky Gábor a könyve címében Keleti Édennek nevezett, de persze a Keleti Pokol volt. Demszky nem véletlenül írt róla, nagyapja és annak testvére az Interhelpo alapítótagjai közé tartoztak. Az egészet Sztálin egyik legfontosabb embere, Willi Münzenberg szervezte és egy volt a bolsevizmus nagy átverései közül. Az eredmény? A kisgyermekek már a „kaland” legelején meghaltak, majd Sztálin végzett tisztogatást az interhelpós „kémek” között.