mozgósítás
Macron: maximális nyomást kell gyakorolni Putyinra
Felszólította szerdán Emmanuel Macron francia elnök a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon maximális nyomást Vlagyimir Putyin orosz elnökre, aki reggel közölte, hogy kész arzenálja "minden eszközét" bevetni a Nyugat ellen.NATO-főtitkár: Putyin mozgósítási lépése elmélyíti a konfliktust
Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése több ezer újabb katona mozgósításáról tovább fogja szélesíteni az ukrajnai konfliktust, atomfegyverek bevetésével fenyegetőzni pedig veszélyes és meggondolatlan retorika – jelentette ki a NATO-főtitkár szerdán, New Yorkban. Jens Stoltenberg a Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy az orosz mozgósítás – amelyre a második világháború óta nem volt példa – nem meglepetés, de tovább fogja élezni az Ukrajna február 24-i orosz lerohanásával kezdődött konfliktust.GEOrgPOLITIKA – Mozgósítás Oroszországban, Vadai és az elkótyavetyélt haderő
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy részleges mozgósítást vezetnek be az Orosz Föderációban. Első körben azokat a fiatalokat hívják be, akik az elmúlt öt évben szolgáltak, így ők egy rövid ismétlő kiképzés után bevethetőek lesznek a fronton. Az orosz védelmi minisztérium szerint eddig 61 027 ukrán katona vesztette életét és közel ötvenezer sebesültjük van. Az Orosz Föderáció veszteségeit 5937 főben adták meg. Oroszország összesen 25 millió főt tudna hadrendbe állítani. A mostani mozgósítás a lakosság mindössze 1%-át érinti. Arról is szó lesz a GEOrgPOLITIKÁban, hogy Vadai Ágnes, Gyurcsányné honvédelmi árnyékminisztere tette tönkre a szocialista kormányzás alatt a Magyar Honvédséget. Leépítések mellett megszüntettek ötven katonai szervezetet, köztük az oktatási és egészségügyi intézményeket. A felújított, modernizált T–72-es harckocsik közül 77-et elajándékoztak. A tartalékosi állomány 2010-ben mindössze 17 fő volt, a honvédség összesen csak 23 ezer főből állt. Az elavult technika és a létszámhiány teljesen védtelenné tette hazánkat. Vadai nemrég azt posztolta, hogy a hadsereg az új stadion és a kormány feleslegesen szórja a pénzt a haderőfejlesztésre. Elhunyt Vlagyimir Poljakov kozmonauta, aki eddig a legtöbb időt töltötte a világűrben – egész pontosan 678 napot. A Mir űrállomáson 437 napot töltött. Ezzel bebizonyította, hogy el lehet jutni a Marsra és vissza, az emberi szervezet képes erre.Sojgu: Ukrajna vesztesége halottakban több mint tízszerese Oroszországénak
Ukrajnának több mint 61 ezer, Oroszországnak kevesebb mint hatezer katonája esett el eddig az ukrajnai háborúban – jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter szerdán, a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.Részleges mozgósítást rendelt el Putyin – Ukrán válasz: erre számítani lehetett – Berlin: újabb rossz lépés
Részleges katonai mozgósítást jelentett be Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én, szerda reggeli beszédében. Az orosz elnök úgy fogalmazott: a Nyugat már 2014-ben ágyútöltelékké tette az ukrán népet, amikor elcsatolták a Krím-félszigetet. Az orosz elnök először szólt az orosz néphez azóta, hogy február 24-én különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Ukrajna ellen. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán a Reuters hírügynökségnek azt mondta, számítani lehetett arra, hogy Oroszországban mozgósítást fognak elrendelni, és ez az intézkedés azt mutatja, hogy a háború Ukrajnában nem Moszkva tervei szerint zajlik. A részleges katonai mozgósítás Oroszországban újabb rossz lépés az Ukrajna elleni törvénysértő háborúban – ezt Robert Habeck német alkancellár mondta Berlinben.Szerdára halasztották Putyin bejelentését, amely akár az általános mozgósításról is szólhat
Közép-európai idő szerint 19 órakor hangzott volna el Vlagyimir Putyin népéhez intézett beszéde, amely egyes elemzők szerint az általános mozgósításról szólt volna. Sajtóhírek szerint bár a beszédet felvették, az csak szerdán kerül bemutatásra.A fehérorosz elnök bekeményített, elrendelte a biztonsági erők mozgósítását
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden elrendelte a biztonsági erők mozgósítását és a törvények szigorítását, hogy "rendet és fegyelmet teremtsen az országban" – közölte a BelTA hírügynökség.Oroszország egy komplexusos nagyhatalom és félelemből támadt – Különvélemény Ábrahám Robival (videó)
Eddig korlátozott háborút folytattak, „különleges katonai műveletet”, de addig örüljünk, ameddig nem mobilizálnak. Ezen a héten a Kontra csapatával egészült ki a Különvélemény: Bódi Ábel és Megadja Gábor társaságában fejtette meg Lukács Adorján és Ábrahám Róbert az orosz–ukrán háború lehetséges forgatókönyvét.Innentől egy dolog számít: a mozgósítás
Ideje van az örömködésnek, és ideje van a röhögésnek. Ideje van a veszélyesség kiemelésének, és ideje van annak is, hogy nyugalmat sugározzunk, biztosítsunk, garantáljunk. Egy jó kampány pontosan attól jó, hogy mindent a lehető legjobb időpontban hoz elő. Ez tudomány, emberek. Patikamérlegen kiporciózott, mint minden, ami valójában számít. Kevés szerepe van benne – legalábbis primer módon – az intuíciónak. Nem véletlen, hogy a kampányszakemberek, spin doctorok és egyebek ezt akár évtizedeken keresztül is tanulják, tökéletesítik magukban, hogy pontosan mit is kell tenni, hogy strukturálisan rendben legyen a szituáció.Ajánljuk még

















