mszp-szdsz koalíció
Donáth Anna végre nevén nevezte a Momentumot – alakul az MSZP–SZDSZ-koalíció 2.0
A Momentum egy olyan nyugatos szellemiségű liberális párt, amely kortárs nyugati, progresszív politikai-kulturális mintákat akar lemásolni, illetve idehaza – minden kritika nélkül – megvalósítani. Tiszta beszéd, világos álláspont. Gelencsér „államférfi” Ferencnek nem sikerült, Donáth Annának viszont valami már pislákol: próbál pártjának ideológiai fizimiskát adni. Sőt, a Momentum régi-új vezetője gondolt egy merészet és kijelentette, hogy a demokrácia csak liberális lehet. Megszületett tehát az SZDSZ 2.0, igaz, az SZDSZ mögött létezett egy széles és izgalmas vitáktól hangos értelmiségi holdudvar, a Momentum viszont felszínes, otromba (képviselői mostanában verekedni akarnak) és intellektuálisan üres. Ez nagy különbség. Arra azonban alkalmasak lehetnek, hogy a DK-val egy olyan „se veled, se nélküled” együttműködést hozzanak tető alá, mint amilyen a hatalomtechnikai szempontból sikeres MSZP–SZDSZ-koalíció volt. A nap, amikor választási győzelemmel a zsebében Horn Gyula besétált a KDNP-hez, és koalíciót ajánlott – Miért legitimálta a kommunista utódpártot az SZDSZ? (VIDEÓ)
Hiába nyert választást az MSZP '94-ben, a kommunista utódpárt koalíciós kényszerbe került, mert a nemzetközi megítélés visszarendeződésként értékelte volna a második szabad választást. A kérdés már csak az volt, melyik párt lesz hajlandó legitimálni az MSZMP-ből kihajtiott vörös szekfűt – többek között erről beszélt portálunknak adott interjújában Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: Horn Gyula tartott az SZDSZ-től, mivel annak árnyékában a globális pénzpiacot sejtette, többek között azt a Soros Györgyöt, aki már akkor az OTP-re és a magyar államadósság "finanszírozására" hajtott. Ennek is volt köszönhető, hogy a választási győzelemmel a zsebében Horn Gyula besétált a KDNP-hez, és koalíciót ajánlott... Ajánljuk még
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.