mszp
Gyurcsány útja a hatalomba – Így verte szét saját pártját a miniszterelnöki székért
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának korábbi részeiben a lap bemutatta azt a hátországot, amely Gyurcsány Ferencnek lehetővé tette, hogy a nagypolitikában is villámkarriert fusson be. Ebben szerepet játszott a KISZ-es mozgalmi múltjában gyökerező kapcsolatrendszere, hálózatépítő rutinja, a vagyonából eredő pénzügyi függetlensége, valamint egy, a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott háttércsapat. A negyedik részében ezúttal a politikus Gyurcsányt mutatják be, aki Medgyessy Péter megbuktatását követően kormányfőként egy agresszív, hazug kampánnyal 2006-ban győzelemre vezette a szocialistákat. Olajozott fogaskerekek: így talált egymásra az Apró-klán és Gyurcsány
Hosszú Gyurcsány-portréjának második részét publikálta kedden a Magyar Nemzet, amely végig járja a volt kormányfő és az ellenzék jelenlegi legerősebb emberének életútját, bemutatva a legnagyobb gaztetteket és azt, hogyan jutott el idáig az exminiszterelnök. Az első részben az szerepelt, hogyan használta fel mozgalmi múltját és kapcsolatrendszerét Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogy elérje első üzleti sikereit a privatizáció során. Már itt nagy szerepe volt az Altusnak, Gyurcsányék családi cégének, és ott volt a politikus mellett Szilvásy György volt titokminiszter. Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.