Pesti Srácok

Omlik össze az újliberális álomkerület

V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere mindent is megígért 2019 tavaszán, hogy milyen remek kis kerületet fog varázsolni a Várnegyedből, azonban ez másfél év alatt nemhogy nem következett be, de olyan kusza és gyanús történetek kerülnek napvilágra, hogy az ész megáll. A kerületvezető politikai okokból akart a Várnegyedben, törvényesen műemléki lakásokban élő embereket kiköltöztetni, hogy aztán a megüresedett bérlakásokba jó újliberális módjára hajléktalanokat költöztessen. Szerencsére ez a mesterterve – eddig – nem valósult meg, azonban van itt más is: egy MSZP-közeli intézetnek jóval a reális ár alatt gyakorlatilag odaajándékozott egy épületet. Épül a szép, új világ a budai kerületben.

V. Naszályi Márta rendkívül élelmesen él vissza a rendkívüli jogrend adta lehetőségekkel: legutóbb azzal borzolta a kedélyeket, hogy az MSZP-hez ezer szálon dörgölőző Politikatörténeti Intézetet (PI) felköltöztette magához. Az eset azért különösen pikáns, mert míg V. Naszályi gőzerővel az önkormányzati bérlakás ügyének "rendbetételével" kampányolt 2019-ben, hogy azok mennyire áron alul vannak kiadva, most a kerületvezető a posztkommunista PI-nek egy 120 négyzetméteres lakást, a Borsos Miklós Lakásmúzeumot havi 24500 forintért adja oda. A Vár egyik legdrágább részében az Úri utca 6. szám alatti bérlakást 2021. december 14-ig adta ki a kerület a Politikatörténeti Alapítvány részére.

A súlyos korrupciógyanút felvető botrányra Böröcz László országgyűlési képviselő is reagált: a közösségi oldalán azt írta, megdöbbenve értesültek arról, hogy milyen feltételekkel kötött szerződést az MSZP-közeli Politikatörténeti Intézettel az I. kerület.

PestiSracok facebook image

– írta Böröcz László.

Egy épületet már lenulláztak, mi lesz a múzeummal vajon?

A Politikatörténeti Intézet az Igazságügyi Palotában működött, a székházat jogtalanul használták és csak azután voltak hajlandóak elmenni, hogy a Kúria kötelezte őket erre. A Hír TV-nek sikerült két hete bejutnia az épületbe, ahol megdöbbentő állapotok uralkodtak: értékes csillárokat, bútorokat és az állam tulajdonát képező iratokat is magával vitt az intézet. A képsorokon látni, ahogy a parketta darabokban van, lyukak és törmelék borítja a padlót, a vakolat leomlott, a csempék összetörtek. Ha így néz ki a baloldal korábbi szellemi műhelye, nagy kérdés, hogy decemberre hogyan fog kinézni a most megkaparintott Borsos Miklós Lakásmúzeum. Miután a Politikatörténeti Intézet elhagyta a palotát, Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára személyesen is megnézte, mi maradt a szoci "gondolkodók" után.

– írta Völner a közösségi oldalán, majd egy nyilatkozatban kifejtette, hogy a szocializmus pusztítása látszólag még ma is kísért.

Fotó: Völner Pál Facebook-oldala

Az állam és az intézet azonban továbbra is perben áll egymással: Varga István ügyvéd szerint az MSZP intézete olyan iratokat is birtokol, amelyek az állam tulajdonát képezik. Csak hogy még abszurdabb legyen a történet: a PI több százmillió forintos kompenzációt követel arra hivatkozva, hogy őrizték az épületet és felújításokat végeztek (!!!).

A kerületi jegyző sem bírta tovább V. Naszályi mellett

A múlt év végén derült ki, hogy jogsértő módon fogadták el a budavári költségvetést. A Mandiner birtokába jutott iratok alapján írta azt, hogy jogszabályokba ütközött a költségvetés elfogadásának metódusa, a kerületnek ráadásul új jegyző után kell néznie, hiszen "közös megegyezéssel" megszünt a hónap végén Tarjányi Tamás, a Budavári Polgármesteri Hivatal jegyzőjének szerződése.

– írta az egyszemélyi döntéshozó kerületi polgármester képviselőtársainak.

A lap szerint a költségvetéssel kapcsolatban az volt az elsődleges probléma, hogy nem a képviselő-testület által elfogadott büdzsé került kihirdetésre. Az ügyben korábban a kormányhivatal is figyelmeztette az önkormányzatot.

– kérte a kormányhivatal az I. kerületi önkormányzattól.

Az I. kerület lakásügyeivel kapcsolatban a PestiTV Pesti Riporter c. műsorában korábban részletesen foglalkoztunk, az adást a fenti videón nézhetik vissza!

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.