mszp
Kunhalmi tudja, mire van szüksége az MSZP-nek a következő 10-15 évben
Már három férfi társelnök-jelölt van az MSZP-ben, Tóth Bertalan és Mesterházy Attila mellett az óbudai önkormányzati jelölt Őri László – írta meg az ATV. A portál szerint a női társelnöki posztért induló Kunhalmi nem számol azzal, hogy Mesterházy Attilát választják meg az MSZP férfi társelnökének, mivel Tóth Bertalannal eddig is jó volt az együttműködés a párt élén.Szanyi Tibor szétalázta az ellenzéket, szerinte az összellenzéki borsodi jelöltjük egy náci
Szanyi Tibor brutális módon kikelt magából és elmondta az ATV reggeli műsorában, hogy pártja, az ISZOMM (Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom) jelöltet indít a borsodi időközi választáson, mert szerinte a borsodi ellenzéki jelölt, Bíró László náci és a hátuk mögött döntöttek a jelöltségéről. A műsorban azt is elmondta, hogy a parlamenti ellenzéki pártok kollaboránsok, alkudoznak, nem tesznek semmit, Mesterházy viszont korrekt baloldali politikus.Az MSZP összegyűjtött százezer aláírást strandokért, amik amúgy is ingyenesek
Több, mint százezer aláírás gyűlt össze az MSZP természetes tavak védelméről szóló népszavazási kezdeményezéséhez – közölte Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője pénteken, online sajtótájékoztatón. Mint ismert, a szocialisták hatalmas médiakampányba kezdtek az elviselhetetlen balatoni árak és a fizetős strandok ellen, csak, mint kiderült, a valóság rácáfolt a kamupropagandára, hiszen óriási tömegek látogattak le a magyar tengerhez...És akkor az MSZP bejelentette: új államot kell létrehozni, amit ők meg is tudnának valósítani
Az MSZP szerint kormány- és korszakváltásra van szükség, hogy 2022-ben létrejöhessen egy szabad, esélyteremtő, szociális és zöld állam – mondta a párt elnöke csütörtökön, a Facebookon Tihanyból online közvetített sajtótájékoztatóján.Az álhírgyártás nagymestere szerint egyetlen szám sem igaz a költségvetésben
Korózs Lajos, aki az elmúlt időszakban leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy magát mentőtisztnek kiadó szélhámossal együtt rémhíreket terjesztett a szocik által készített videóban, most a költségvetés felülvizsgálatát szorgalmazza, mert úgy véli, abban már egyetlen szám sem igaz.Mesterházy ringbe száll az MSZP társelnöki pozíciójáért
Az MSZP-s politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy megméreti magát, mert meg akarja menteni a megszűnés küszöbén álló pártot. Az MSZP történelmi mélyponton van, Mesterházy ezen a helyzeten szeretne változtatni. Úgy fogalmazott, progresszív baloldali pártban gondolkodik.Kunhalmi továbbra is a szabadstrandokért aggódik – szerinte be fogják zárni az összeset
Úgy tűnik, még mindig uborkaszezon van az ellenzék háza táján, hiszen ismét beakadt az a bizonyos lemez és a szabadstrandok mellett áll ki kedves ajtóról visszapattanó Ágnesünk. Kunhalmi Ágnes bejelentette, hogy a szabadstrandok megőrzése mellett a Balaton és más magyarországi természetes tavak partszakaszainak védelméről, korlátlan beépítéseinek megakadályozásáról is szól az MSZP népszavazási kezdeményezése.Korózs Lajos újabb bombaszereplése: százezer nyugdíjas halálát vizionálja novemberig – Egy családban a Momentum és Gyurcsányék (Karantén-vlog)
Hihetetlen szintre jutott az MSZP, akik zavarukban és végvergődésükben az igen hatásos, népszerű és jól működő rezsicsökkentésbe kötöttek bele, miközben elfelejtették, hogy 2002 és 2010 között valahogy magasról tojtak az emberekre. Most azonban ők akarják "újjáépíteni" az országot. Vagy inkább a saját zsebüket tömnék újra? A helyes beszéd tudjuk, hogy nem a szocialisták legerősebb oldala; erről a múlt heti Gurmai-féle "tarcsa" után az MSZP egyik megmondóembere, Bárány Balázs gondoskodott, akinek hetyke bajsza alól az "ámíccsa" szó perdült ki a napi fake news híradójuk alatt. A mai Karanténból megtudhatjátok, hogy Korózs Lajos haláljóslása miért annyira ciki, hiszen az átverőshow-k kedvenc alanya most 100-105 ezer ember halálát vizionálja, akiknek november előtt jól jött volna a nyugdíjkompenzáció, pont, mielőtt elhaláloznak. De honnan tudja, hogy ki mikor hal meg? Talán Németh Athina segít ennek a nagyszerű embernek? Műsorunk figyelmet szentelt a gödi marakodásnak is, és megtudhattuk Fekete-Győr Andrástól, a Momentum elnökétől, hogy pártja és Gyurcsány Ferenc DK-ja egy nagy családot alkot, ahol előfordul néhány gyomros. Ha már család, a Karantén nem feledkezett el arról sem, hogy a gyomrosokat osztogató szép családhoz a Jobbik is hozzátartozik, akik Orbán Viktort ostorozták újabb ízléses videójukban, ahol a fehérorosz Lukasenkóhoz hasonlították. A szemkilövetéseket és diktátorozást harsogó Jobbik csupán azt felejtette el, hogy pont ők azok, akik összeálltak Gyurcsány Ferenccel, aki saját népét verette össze és lövette ki a szemeket. Ilyen az ellenzéki kistükör, amelyhez egy transzgender hír társul még mai adásunkban, hiszen Soros szervezetei Budapesten is tüntettek az ellen a lengyel transz ellen, aki hazájában garázdálkodott, megvert egy sofőrt és végül lecsukták. Ezzel csak egy baj van: egy LMBTQ-aktivista nem lehet bűnös, az Amnesty International tüntetése így természetesen abszolút jogos. Nézzék meg videónkat!"Saját vezetőink számolnak fel minket" – Tovább töpörödik az MSZP
Az utóbbi hónapokban minden korábbi mértéket meghaladóan kezdett el fogyatkozni a Magyar Szocialista Párt – írja saját forrásaira hivatkozva a Magyar Hírlap. A lap szerint csak az idén 70 alapszervezet teljesen kiürült és megszűnt, 9 megyében pedig fantomizálódott az alapszervezet. Augusztus elején megszűnt az MSZP Központi Tagozati Szervezete is. Az MSZP eközben saját magát is nyirbálja. Tóth Bartalan elnöksége alatt több tucat fegyelmi eljárás és kizárás történt. Legutóbb a szocialisták csepeli ikonjának mentek neki: Dobák István ellen egy, a pártot kritizáló Facebook-bejegyzés miatt indítottak fegyelmit. A politikus szerint saját vezetőik számolják fel az MSZP-t.Ajánljuk még

















