mucsaizás
Olvashat-e Orbán Nemzeti Sportot, avagy csúcsformában az indexes Orosz Anna
Fantasztikus dolgokat olvashattunk a múlt héten az Indexen, és az egyik Index-újságíró Facebook-oldalán is. Biztos a többién is, de bevallom, ez is véletlenül jött szembe, nem követem őket. Pedig lehet, hogy kár: tényleg szó szerint fantasztikus, azaz a valósággal köszönőviszonyban sem lévő dolgokkal találkozhatunk náluk. És?? Majd akkor szóljak, ha az indexesek egyszer a valóságot írják a szokásos faszság helyett – vághatja rá joggal az olvasó. De itt most annyira ostoba, ordító baromságokkal, még a szokásosnál is izzadságszagúbb erőlködésekkel találkoztam, hogy az elkövető vezércikket érdemel. Jó tudni: aki nem Gyurcsányékra szavaz, az „krokodilagyú”, ostoba vidéki!
Kedves vidéki honfitársaink, kedves kilencmillió „fasiszta”! Írják föl a kéménybe, hogy 2022-ben eszükbe jusson: a balliberális ellenzék buta, „krokodilagyú”, gondolkodásra képtelen semmirekellőknek tartja önöket. Mindezt ráadásul nem is titkolják, nem is szégyellik: most éppen egy Bruck Gábor nevű volt SZDSZ-es figura tárta föl önökkel kapcsolatos érzéseit, s ezidáig egyetlen ellenzéki sem határolódott el tőle, vagy szólította föl bocsánatkérésre. Ha hatalomra vergődnek, így bánnak majd magukkal – emlékezzenek erre 2022-ben, és emlékeztessenek rá másokat is! Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.