Emmi: Továbbra is biztosított a független színházak működése – Vannak, akiknek ez újabb hadüzenetet jelentPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 december 31. Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 19. § (1) bekezdése egyértelműen rendelkezik: mind a szakmai programmegvalósítást, mind a működési támogatást rögzíti. Ebből adódóan a független színházak működési támogatása változatlanul, a korábbi évekhez hasonlóan biztosított – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kedden kiadott közleményében.
Az orrukat túrják, fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek - szépen lassan bemutatkoznak országunk tiszás képviselői Magyar ugar június 10.
Lengyel kísérettel érkezhettek az első migránsok Magyarországra Magyar ugar június 4. Névtelenséget kérő forrásunk kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a jelek szerint minden félelmünk beigazolódott: máris elkezdték a migrációs paktum végrehajtását. Informátorunk szerint a kecskeméti légibázison ismeretlen gépek szálltak le, amelyekből közel-keletieket szállítottak ismeretlen helyre, méghozzá lengyel katonák kíséretében.
Nem hagyják pihenni a tiszás celebeket, akik most nők alázásával igyekeznek elterelni a figyelmet Magyar Péter kínos performanszairól Magyar ugar június 6.
"Sérti az EU-s jogot és ellentétes a jogállamisággal" - neves jogászokat kérdeztünk Magyar Péter ördögi tervéről Magyar ugar