müller cecília
Schmuck Andor üzent Hadházynak a Hobbistában: nem perelünk be tisztifőorvost pandémia idején, nem perelünk be tűzoltót, amikor oltja a házat (VIDEÓ)
A politikának van egy olyan szintje, ahova nem szabad lesüllyedni. Ide tartozik, hogy nem perelünk be tisztifőorvost pandémia idején, nem perelünk be tűzoltót, amikor oltja a házat – fogalmazott a PestiTV Politikai Hobbista című műsorában Schmuck Andor, aki szerint felháborító, hogy Hadházy Ákos politikai haszonszerzésből támadja az országos tisztifőorvost egy kósza e-mail miatt. Schmuck Andor szerint az ellenzéki összefogás a szélsőjobboldal térnyerését segíti, példaként felhozva, hogy a DK-s vezetésű VII. kerület egyfajta gesztusként kiadta Magyarország első zsidó közösségi televíziójának feje fölül az ingatlant, de másikat nem ajánlott fel helyette... Operatív törzs: a daganatos és autoimmun betegek is kaphatnak oltást
Szerdán ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról és a hazai intézkedésekről, valamint a vakcinák érkezéséről. Mint ismert, mára virradóra kiderült: 1279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 380 013 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 347 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 285 022 fő, az aktív fertőzöttek száma 81 644 főre csökkent. 3747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 296-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 292 627 fő kapott oltást, közülük 113 570 fő már a második oltását is megkapta. Az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Múlt héten megkezdődött és csütörtöktől folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása; az ehhez szükséges Pfizer-vakcinákat most kapják meg a háziorvosok, emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltanak majd Szputnyik-vakcinával. A háziorvosok mától megkezdik a 60 év alatti krónikus betegek oltását is; az ehhez szükséges AstraZeneca-vakcina kiszállítása már megtörtént. Hány rémhír kell még, hogy Hullaházy Ákos odakerüljön, ahova való?
Sokan üdvözölnék, ha a nyomozó hatóságok végre komolyabban vennék Hadházy Ákosék vírusügyi ámokfutását. Ha a telefonon bombával fenyegetőző diákokra olyan keményen le tudnak csapni a rendőrök, akkor a vírusjárvány elleni védekezést hónapok óta gáncsoló, a frontvonalban küzdő szakembereket szándékosan akadályozó, egyes vakcinák hatékonyságáról hazudozó, járványkórházba betörni próbáló, rémhírek sorát terjesztő, ellenzékiek százezreit riogató, hullaházi videókkal támadó Xanax Ákos (és bűntársai) ellen mi a megpimpósodott ménkűért nem lehet föllépni? Operatív törzs: csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása
Kedden ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb hazai járványügyi intézkedésekről. Mint ismert 578 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 369 288 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 78 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 656 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 268 803 fő, az aktív fertőzöttek száma 87 829 főre csökkent. 3729 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 272-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 243 036 fő kapott oltást, közülük 68 526 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, és az idősotthonokban, bentlakásos szociális intézményekben is már 82 ezren éltek az oltás lehetőségével. Ezen a héten a védőoltásra regisztrált legidősebbek következnek, őket a háziorvos fogja keresni ezekben a napokban. Az e hétre tervezett oltásokat az oltási munkacsoportnak azonban át kell tervezni, mert vasárnap az ígért 18 ezer adag vakcina helyett kevesebb, mint 11 ezer adag érkezett a Modernától. Így ezen a héten ennyivel kevesebb idős ember kaphatja meg a háziorvosától az oltást. A részleteket az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján ismertetjük. Ma Pfizer-vakcina szállítmány várható, ebből is elsősorban a regisztrált legidősebbek oltása fog történni a kórházi oltópontokon. Át kellett ütemezni az oltási tervet, csökken a koronavírusos megbetegedések száma
Hétfőn ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a járvány legfrissebb alakulásáról. Mint ismert, mára virradóra kiderült, hogy 1124 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 368 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 578 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 264 260 fő, az aktív fertőzöttek száma 91 872 főre csökkent. 3682 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 273-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 237 872 fő kapott oltást, közülük 61 266 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, az elmúlt napokban az idősotthonokra, bentlakásos szociális intézményekre összpontosulnak az oltások. Február első hetében a védőoltásra regisztrált legidősebbek következnek, őket a háziorvos fogja keresni ezekben a napokban. Az e hétre tervezett oltásokat az oltási munkacsoportnak azonban át kell tervezni, mert vasárnap az ígért 18 ezer adag vakcina helyett kevesebb, mint 11 ezer adag érkezett a Modernától. Az oltási munkacsoport hétfői ülésén dönt az e heti oltási terv módosításáról. Ahogy azt ígértnél kevesebb Moderna-vakcina szállítmány is jelzi, a brüsszeli vakcinabeszerzés teljesen kiszámíthatatlan és kevés vakcina érkezik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.