müller cecília
Nem dőlhet hátra Karácsony, a kormányhivatal folytatja a vizsgálatot a Pesti úti idősotthonban
Mint arról beszámoltunk, Karácsony Gergely vasárnap azzal dicsekedett- hamisan-, hogy mindent rendben találtak a hatóságok a fővárosi fenntartású idősotthonokban, nincs ott semmi látnivaló. A PestiSrácok.hu azonban már akkor is jelezte, a jegyzőkönyv szerint legalábbis hatalmas csúsztatásnak minősíthető a főpolgármester kijelentése. Ezt erősítette meg a kormányhivatal közleménye, amelyben arról írnak, nem zárult le minden vizsgálat az idősotthonok körül.A járványügyisek ellenőrzést tartottak a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban – Készül a jelentés
Az országos tisztifőorvos utasítására ellenőrzést tartott a Budapesti Kormányhivatal járványügyi hatósága a Pesti úti idősotthonban. A járványügyi szakemberek már az elmúlt napokban is segítették az idősotthon munkáját, de most azzal a céllal érkeztek az intézménybe, hogy ellenőrizzék, a fenntartó Fővárosi Önkormányzat elkezdte-e végrehajtani azokat az intézkedéseket, amelyekre az országos tisztifőorvos kötelezte az önkormányzatot azután, hogy csütörtökön személyesen is bejárta az intézményt. Az országos tisztifőorvos vasárnapra teljes fertőtlenítést rendelt el az intézményben, amelyet katonák bevonásával fognak végrehajtani.Régóta nem járt orvos a Pesti úti Idősek Otthonában, rossz és lejárt szerekkel takarítottak
Azonnali intézkedések végrehajtására kötelezte az országos tisztifőorvos a Fővárosi Önkormányzatot a Pesti úti Idősek Otthonában történt tömeges megbetegedések miatt – írja a kormányzati tájékoztató honlap. Az otthonban a péntek reggeli adatok szerint 151 fertőzöttet igazoltak, és 7 idős gondozott meghalt. Müller Cecília csütörtökön személyesen látogatott el Budapest legnagyobb idősotthonába, majd ezt követően kötelező határozatban rendelt el újabb intézkedéseket.Káosz és felelőtlenség: a budapesti fertőzöttek negyede a Karácsonyék által fenntartott idősotthonból kerül ki (PS-fotógalériával!)
Napok óta izgalomban tartja a közvéleményt a Pesti úti idősotthon körül kialakult botrány, hiszen eddig csak itt 110 koronavírussal fertőzött személyt találtak, ez pedig a budapesti fertőzöttek negyede! A Fővárosi Védelmi Bizottság vizsgálata szerint a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben egyáltalán nem figyeltek a járvány elleni védekezésre, holott hónapok álltak rendelkezésre a felkészülésre. Az teljesen egyértelműnek látszik, hogy a Fővárosi Önkormányzat a felelős, ők a fenntartók, azonban Karácsony Gergely azzal védekezett, hogy a Kormányhivatal már vizsgálódott korábban, így a valódi felelősséget igazán meglepő módon rájuk hárította. Telefonon értük el Pintér Gábort, a fővárosi Fidesz-frakció önkormányzati képviselőjét, aki szerint az igazság egészen más, és a képviselő a PestiSrácok.hu-nak elmondta azt is, hogy Karácsony Gergely összekeveri a Kormányhivatalt a Fővárosi Védelmi Bizottsággal, akik egyébként a vizsgálat során kiderítették, hogy milyen anomáliák észlelhetők az intézményben.Operatív törzs: Több, mint száz fertőzött a Pesti úti Idősek Otthonában (Visszanézhető)
Ma ismét 11 órától tartotta online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló operatív törzs. A sajtótájékoztatót megelőzően Maruzsa Zoltán számolt be az érettségi vizsgák tervezett menetéről. Az államtitkár bejelentette: csak szükséges esetben tartanak szóbeli és gyakorlati vizsgákat, alapvetően írásban kell majd a középiskolásoknak számot adniuk tudásukról. Müller Cecília pedig bejelentette: a Pesti úti idősotthonban 100-an fertőződtek meg eddig, ezért a járványügyi előírások betartásnak ellenőrzése érdekében személyesen látogatja meg az intézményt.Operatív törzs: A járvány ellenére érvényben maradnak a családtámogatások (VISSZANÉZHETŐ)
Szerdán délelőtt is sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, amelyen ma részt vett Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki ismertette, hogy a családtámogatásokat nem érinti a koronavírus-járvány, azok továbbra is érvényben maradnak, valamint további engedményeket és támogatásokat vezetnek be. A koronavirus.gov.hu kormányzati tájékoztató oldal szerda reggel közölte, hogy 895 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban és elhunyt 11 beteg, többségében idős emberek. Ezzel 58 főre emelkedett az elhunytak száma. 94 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból.Operatív törzs: Budapest gócponttá válhat (Visszanézhető!)
Müller Cecília gyászos napnak nevezte a tegnapi napot, mivel 9-en haltak meg az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány következtében. Ezzel 46 főre nőtt az elhunytak száma, ők mind hatvan évnél idősebb, krónikus betegségben szenvedők voltak. Megerősítette továbbá, 817 fertőzöttet tartanak számon az országban. Közölte azt is, 71 főre nőtt a kórházat gyógyultan elhagyók száma. A tisztifőorvos beszélt Budapest esetleges gócponttá válásáról, illetve a szociális intézményeket érintő szigorításokról is.Kövesse élőben nálunk az Operatív Törzs mai tájékoztatóját!- 11 órakor Palkovics László bemutatja az Orbán-tervet
Ma 11 órától tartja online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló Operatív Törzs., amit ezúttal is élőben, a közösségi platformoktól függetlenül követhet ITT, a PestiSrácok.hu-n. Rendkívüli módon ezúttal részt vesz Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter is, aki bemutatja a közösségi médiában Orbán-tervként is emlegetett, a miniszterelnök által tegnap délben bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv részleteit. A tájékoztatót és az újságírói kérdésekre adott válaszokat rövid időn belül ugyancsak itt tesszük visszanézhetővé.Operatív törzs: kedden döntenek a további kijárási korlátozással kapcsolatban (Visszanézhető!)
Ma 11 órától tartja online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló Operatív Törzs, amit ezúttal is élőben a közösségi platformoktól függetlenül követhet ITT, a PestiSrácok.hu-n. A tájékoztatót és az újságírói kérdésekre adott válaszokat rövid időn belül ugyancsak itt tesszük visszanézhetővé. A koronavirus.gov.hu kormányzati tájékoztató portál ma hajnali adatai szerint 11 fővel, 744-re emelkedett a regisztrált fertőzések száma hazánkban. Egy személy gyógyultan hagyhatta el a kórházat, négy idős, krónikus betegségekben szenvedő beteg pedig életét vesztette.Ajánljuk még















