munkahelyek
A magyar dolgozók készek a 2019. évinél többet áldozni munkahelyük megtartásáért
A munkahelyük megtartása érdekében a magyar dolgozók hatvannyolc százaléka hajlandó a saját költségén is tovább képezni magát, hatvanhat százalékuk vállalna fél órával több utazást is ezért, 2019 decemberében ezen hajlandóságuk harminchárom, illetve tizenkilenc százalékponttal kisebb volt – derült ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, 2020 decemberében készített közös kutatásából.Varga Mihály: Magyarország az elsők között teszi elérhetővé az új uniós fejlesztési időszak forrásait (videó)
Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videoüzenetében.Még mindig több tízezer munkahelyet védenek a gazdaságvédelmi akcióterv bértámogatásai
A koronavírus-járvány okozta tavaszi sokk után tartósnak bizonyult munkaerő-piaci fordulat következett be, a foglalkoztatás újra élénkül, a gazdaságvédelmi akciótervben létrehozott bértámogatási programok jelenleg is a teljes, 280 ezres támogatotti létszám több, mint negyedének nyújtanak védelmet – fejtette ki Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombati közleményében.Mégsem leszünk a 10 millió munkanélküli országa
Nem lett igazuk azoknak, akik gazdasági csődöt és tömeges munkanélküliséget vizionáltak a járványhelyzet miatt. Augusztusban ismét 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, meghaladva ezzel a korábbi éves átlagot – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Budapest vezetése Facebook-önkormányzást folytat – Kocsis Máté sajtótájékoztatója a frakcióülésről
A koronavírus, Magyarország működőképességének fenntartása állt a frakcióülés középpontjában – tájékoztatta a sajtót Kocsis Máté csütörtökön. A Fidesz frakcióvezetője többek között elmondta: ha a védekezés érdekében parlamenti döntéseket kell hozni, a magyar társadalom nem számíthat az ellenzékre, amely mást sem csinál, mint hasznot húz a járványból, kamuvideókkal próbálja lejáratni az egészségügyet és külföldön rágalmazza Magyarországot. Kocsis Máté szerint a járvány második hulláma gazdasági hatásainak enyhítése helyett Budapest vezetése egyfajta Facebook-önkormányzást folytat.Csökkent az álláskeresők száma hazánkban
Az álláskeresők száma a koronavírus-járvány megjelenése óta havi összevetésben júliusban csökkent először, 2,8 százalékkal, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 365 800 álláskereső szerepelt, 10 500-zal kevesebb a júniusinál.Bodó Sándor: Több, mint 260 ezer ember munkahelyét sikerült megvédeni
Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.Felmérés: a járvány hatására a magyar dolgozók motiváltabbak lettek munkahelyük megtartásában
A koronavírus-járvány okozta válság hatására a magyar dolgozók motiváltabbak lettek munkahelyük megtartásában: a válaszadók 70 százaléka hajlandó lenne akár fél órával is többet utazni a munkahelyére, 56 százalékuk ugyanannyi pénzért többet is dolgozna, ami 20, illetve 18 százalékpontos növekedést jelent az előző negyedévhez képest.Ajánljuk még