munkalehetőség
Ha nincs más, ez is jó lesz? – Kipróbáltuk az agrárminisztérium által javasolt mezőgazdasági idénymunkát (PS-videó!)
A járvány elleni védekezés miatt részben leállt a gazdaság, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Emiatt egyes ágazatokban, főként a turizmusra és a nemzetközi értékláncokra épülő szektorokban különösen nehéz helyzetbe kerültek a munkavállalók. Sokakat elbocsátottak vagy fizetés nélküli szabadságra küldtek, amíg a világ helyre nem áll. Átmenetileg az agrárminisztérium képzettséget nem igénylő mezőgazdasági idénymunkákat ajánlott ezekre a hónapokra a balszerencsés, bevétel nélkül maradt polgároknak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a válság hónapjai pont egybeesnek a tavaszi és nyári idénymunkák szezonjával. Békeidőben is hatalmas igény van a földeken dolgozó idénymunkásokra az agrárvállalkozásoknál, de most, amikor a határzár miatt az olyan szerencsétlenebb és szegényebb országokból sem hozathatnak vendégmunkásokat, mint például Románia, különösen. A minisztérium egy portált is létrehozott, hogy összekösse a dolgozni akarókat a potenciális munkaadókkal. Stábunk annak járt utána, vajon egy urbánus, kizárólag csak aszfaltozott környezetben eligazodni képes fiatal milyen eséllyel képes hasznossá tenni magát vidéken ebben a rendkívüli helyzetben. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.