Pesti Srácok

Ha nincs más, ez is jó lesz? – Kipróbáltuk az agrárminisztérium által javasolt mezőgazdasági idénymunkát (PS-videó!)

A járvány elleni védekezés miatt részben leállt a gazdaság, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Emiatt egyes ágazatokban, főként a turizmusra és a nemzetközi értékláncokra épülő szektorokban különösen nehéz helyzetbe kerültek a munkavállalók. Sokakat elbocsátottak vagy fizetés nélküli szabadságra küldtek, amíg a világ helyre nem áll. Átmenetileg az agrárminisztérium képzettséget nem igénylő mezőgazdasági idénymunkákat ajánlott ezekre a hónapokra a balszerencsés, bevétel nélkül maradt polgároknak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a válság hónapjai pont egybeesnek a tavaszi és nyári idénymunkák szezonjával. Békeidőben is hatalmas igény van a földeken dolgozó idénymunkásokra az agrárvállalkozásoknál, de most, amikor a határzár miatt az olyan szerencsétlenebb és szegényebb országokból sem hozathatnak vendégmunkásokat, mint például Románia, különösen. A minisztérium egy portált is létrehozott, hogy összekösse a dolgozni akarókat a potenciális munkaadókkal. Stábunk annak járt utána, vajon egy urbánus, kizárólag csak aszfaltozott környezetben eligazodni képes fiatal milyen eséllyel képes hasznossá tenni magát vidéken ebben a rendkívüli helyzetben.

A PestiSrácok.hu vállalkozó kedvű duója, Ambrózy Áron és Dezse Balázs a Dél-Balaton Zrt.-nél nyomozott, hogy kiderítsék, mennyire megalapozott az agrárminisztérium optimizmusa. Magukat idénymunkásnak álcázva vegyültek el a melósok között, hogy kerítést építsenek és állatokat vegzáljanak. Segítőjük, házigazdájuk és tárlatvezetőjük Feil Dávid, a Dél-Balaton Zrt. igazgatója volt, aki megerősítette, hogy egyéb szektorokkal ellentétben a mezőgazdaság tényleg nincs bajban. Sőt, náluk nemhogy nem szűntek meg munkahelyek, hanem ellenkezőleg, újak jöttek létre, és mindenkit szeretettel várnak, aki átmenetileg arra szorul, hogy számára idegen területen keressen pénzt. A stábunkat körbevezető igazgató ugyanakkor arra is felhívta a figyelmünket, hogy a vidéki élet nem olyan egyszerű és kényelmes, mint a városi; elszántságra és kitartásra van szüksége azoknak is, akik akár csak pár hónap erejéig, de a földeken akarnak dolgozni.

Stábunk természetesen csúnyán megbukott a próbán, ám az online újságíró minden társaságban a leggyengébb láncszem, így az épkézláb és tettrekész többség – „ha más nincs, ez is jó lesz” alapon – képes lesz helytállni.

A videót készítette: Tihanyi Rita, Ambrózy Áron és Dezse Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.