nacsa lőrinc
Szánthó Miklós: a világ erőegyensúlya megbomlott, Európa vezetői lakosságcserén dolgoznak
Immáron második alkalommal rendeztek olasz-magyar ún. "think-thank" találkozót, ahol több intézet is partnerségi megállapodást írt alá. Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint az egyik, ha nem a legjobb partnerek az olasz intézetek, amelyek segítségével vissza lehet vezetni Európát a helyes útra. Az igazgató kiemelte, a nyugati világ kulturális támadás alatt áll amelyet a woke-ideológia képviselői próbálnak megszervezni. Hangsúlyozta, megvan a képességünk, hogy az Európai Uniót visszavezessük a helyes útra, ugyanis fontos, hogy legyen egy erős EU, amelyet azonban erős nemzetállamok kell alkossanak. Nacsa Lőrinc a PS-nek: Sok baloldali politikus képvisel valamit, de hogy az nem a nemzeti érdek, az biztos
Mi nagyon szeretnénk támogatni a NATO bővítését, helyesnek tartjuk azt, hogyha egy szövetség erősödik, de azt felháborítónak tartom, hogy olyan filmeket forgatnak Magyarországról, amiket aztán diákoknak mutogatnak – mondta a PestiSrácok.hu-nak Nacsa Lőrinc. A KDNP országgyűlési képviselője szerint azzal, hogy a magyarországi demokrácia helyzetét taglaló svéd oktatóvideót "edukációs céllal" a svéd oktatásban használják, az abban részt vevő gyermekek számára hazugságokat terjesztenek. A külföldi nyomásgyakorlás kapcsán Nacsa szót ejtett a szuverenitásvédelmi törvényről, illetve a kettős állampolgársággal rendelkező országgyűlési képviselőkről is beszélt. Utóbbi kapcsán kifejtette: nem az állampolgárság, hanem a haza iránti elkötelezettség a fontos, a dollárbaloldal esetében azonban láthatjuk, hogy ez nincs meg.