nagy ervin
Karigeri sírógörcsöt kapott, már nem szereti a püffedt Nagy Ervint és a Tisza Párt is csúnya lett
Kedvenc főpolgármesterünk karakán időszakát éli, hiszen legutóbb a tiszás Barna Juditnak szólt be sértődötten a Fővárosi Közgyűlésen, ahol a demokrácia alapjait magyarázta el a Pikachu-imádó képviselőnek, most pedig Nagy Ervin következett a sorban. Gyanús, hogy ennek a cicaharcnak is valamilyen sunyi alku lesz a vége, ahogy szokott, addig azonban, amíg a takaréklángelmék egymást kóstolgatják, helyezkedjünk el kényelmesen a fotelban és kamillázzuk be a nagy tudást a mesterektől. Ne felejtsük, ezek az emberek mind országot akarnak irányítani, pedig Budapesten is csak anarchiát okoznak. Lopott himnusz, zsírleszívás, aláírási balhé és mégis te vagy a király! | Karanténvlog
Nem volt egyszerű hete a szektának, hiszen a mindenkit is kioktató, tégláról téglára romboló társaság csak úgy ontotta magából a balhékat és szégyenteljes botrányokat. Gond azonban egy szál sem volt, hiszen nem csak hogy nem szégyellték el magukat, hanem még ők oktatták azokat, akik említeni merték a fiaskókat. Becstelen hazugságok, kakikenés, volt itt minden, hiszen Ruszin-Szendi Romulusz a TB-kártya terhére történt zsírleszívást követően még a honvédelmi minisztert hívta ki fekvőtámasz versenyre, a Nagy Ervin által repedt fazék hangolt felkornyikált "himnusz" ellopását csak inspirációnak nevezte az ujjtörős Radnai Márk. És akkor még nem beszéltünk arról az aláírási botrányról, amelyben a zsebmessiás olyan hisztit rendezett el, ami nem csak politikushoz, hanem átlagemberhez is méltatlan. Az uniós dokumentumra felkerülő aláírást szánalmas módon a Fidesz csalásának aposztrofálta, a sebtiben összehívott strasbourgi sajtótájékoztatón pedig idegesen markolászva a mikrofont már csak szánalmas védekezésre és gusztustalan fenyegetésre futotta Magyar Pétertől. Politikusokat, újságírókat fenyegetett meg, a köztévé tudósítójának például azt mondta, hogy a következő években a fizetését és a lakhatását is ki fogják majd vizsgálni. És mégis, ennyi botrány és aljasság után, a Tisza Párt csőlátású csordája érzi magát erkölcsi magasságban, ahonnan másokat gyalázhat, ahelyett, hogy a sarokba bújnának, még ők birkáznak le másokat és oktatnak. Láthatóan ez a jövőben sem fog változni, történjen bármi, hasonló ügyekkel és reakciókkal kell számolnunk. Elhunyt lapunk egykori munkatársa, Nagy Ervin filozófus, politológus, a Jobboldali Ifjúsági Közösség alapítója
Szombaton, életének 47. évében elhunyt Nagy Ervin filozófus, politológus újságíró, a PestiSrácok.hu egykori munkatársa, aki az utóbbi évben a Mandinerben, korábban portálunkon és a Magyar Hírlapban publikált. Nagy Ervin a radikális nemzeti gondolkodás megújítója, számos könyv szerzője, a PolgárPortál vezetője, a XXI. Század Intézet kutatója, a számos nemzeti ügyet felkaroló OIKOSZ Alapítvány elnöke volt. 1999-ben Kovács Dáviddal ő alapította meg a Jobboldali Ifjúsági Közösséget, hogy eleget tegyen Wittner Mária, Pongrátz Gergely, Tóth Gy. László, Lovas István és Usztics Mátyás felhívásának a fiatalok nemzeti alapokon nyugvó mozgalmának létrehozására. Nagy Ervin kórházban halt meg, három gyermekét és feleségét hagyva hátra. Nagy Ervintől a kétmilliós fizetéseken át a Wikipédiáig - így próbál vergődni az irányíthatatlan a főváros (Videó+Galéria)
Maratoni ülést tart szerdán a Fővárosi Közgyűlés, ahol az szmsz és a lakhatási problémák mellett több tucat napirendi pontot kéne megtárgyaljon a testület. Az ülés 9 órakor kezdődött, negyed 12-kor mindössze hármat zártak le. Illetve ezeket sem. Karácsony Gergely ugyanis saját jogán úgy döntött, hogy az elmúlt évtizedes gyakorlattal felhagyva nem tart szavazást az egyes napirendi pontok vitája végén. Azt eddig is lehetett tudni hogy bár a jogszabályok előírják, a közgyűlés hatalmi harcok miatt nem választ főpolgármester-helyettest. Az viszont új, hogy a fővárosi cégek igazgatóságát és felügyelőbizottságát sem újítja meg hasonló okok miatt. Ezek az igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági mandátumok novemberben kifutnak. Ha nem születik döntés az új tagokról, akkor az szembe megy a jogszerű céges ügyvitel előírásaival. Az ülés elején tették le az esküjüket a külsős bizottsági tagok, köztük Magyar Péter leghűségesebb támogatója Nagy Ervin is. A politikához egyre közelebb álló színészt is sikerült mikrofonvégre kapjuk, aki többek között azt is kijelentette, hogy Magyar Péter soha nem szokta elveszteni a fejét. Ezek szerint Tisza elnöke a legnagyobb lelki nyugalom dobta be egy idegen telefonját a Dunába és borított rá egy könyvespolcot a volt feleségére. Karácsony Gergely szintén végtelen nyugalommal közölte stábunkkal: sajnálja, hogy ilyen alacsonyak a fizetések a fővárosnál. Csak a tisztánlátás végett, Karácsony főtanácsadója Gál J. Zoltán havi bruttó 1.95 millió forintot vihet haza, mindenki a saját szintjén nyomorog. Részletek a videóban Tehetségtelen Emberek Pártja
Az a különbség a DK és a Tisza között, hogy Feri legalább jól hazudik (hiszen gyakorolta reggel, éjjel, meg este). Magyar meg csak megpróbál hazudni, de vagy az embereket nézi annyira tudatlannak, hogy még a legátlátszóbb csúsztatást, a legvadabb összeesküvés-elméleteket is beveszik neki, vagy ő maga képtelen átlátni saját hazugságainak igencsak lyukas hálóján. Bármelyik is igaz a kettő közül, Magyar a puzséri fércműveltség üvöltő agressziójával próbálja palástolni a valóságot, s mint ilyen, maga köré gyűjti a hasonló embereket. Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel két olyan magánéleti ripacsot vett maga mellé Magyar, akikkel hárman nagyon nehezen fognak megférni egymás mellett, ha a sikerek után stagnálás, vagy nehéz döntések, esetleg kudarcok következnek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.