nagy istván
Szövetségbe hívja az ország gazdáit az új agrárminiszter
Az összefogás és a közös munka a siker kulcsa az új kormány agrárminisztere szerint. Nagy István a Magyar Időknek elmondta, jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az öntözésfejlesztés, a közös osztatlan földtulajdon felszámolása, a piaci folyamatokból adódó gazdálkodói kockázatok mérséklése terén, és azon lesz, hogy a falu ne a múltat, hanem a biztos megélhetést nyújtó jövőt jelentse az új generáció számára.Nagy István kiemelt célja, hogy az agrártárca zöldtárca legyen
Újra kiemelt hangsúlyt kap a környezetvédelem, természetvédelem az agrártárcán belül. Ezt igazolja, hogy külön államtitkárság fog foglalkozni a területtel - jelentette be miniszteri kinevezése előtti meghallgatásán a Fenntartható Fejlődés Bizottság előtt Nagy István. Úgy fogalmazott, hogy az agrártárca zöld tárca lesz a jövőben. A természetvédelmi kiadásokra 60 milliárd forintot fognak fordítani, melyből mintegy 100 ezer hektáron fog javulni a természet környezeti állapota. A minisztérium tervei között szerepel társadalmi szemléletformálás, többek közt ökoturisztikai programokkal. A természetvédelmi területek látogatottságát 100 ezer fővel emelnék.Nagy István tovább fehérítené a mezőgazdaságot
Az agrárium területén a munkaerőhiány csökkentésére, a mezőgazdaság fehéredésének további elősegítésére, az öntözött területek nagyságának a növelésére, a feldolgozási kapacitások bővítésére lenne szükség - egyebek mellett ezeket mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén hétfőn, Budapesten.A föld egy speciális és véges erőforrás, amelyre nem alkalmazhatók az általános piaci szabályok
A kelet-közép-európai régió számára fontos kérdéseket vitattak meg a V4-ek agárminiszterei pénteken Varsóban, így például a közös agrárpolitika (kap) 2020 utáni jövőjéről, a tisztességtelen kereskedelmi magatartások visszaszorításáról, az EU kutatási és fejlesztési programjában való közös részvételről, illetve a földjogi szabályozásról tárgyaltak, kiegészülve Szlovénia, Románia és Horvátország tárcavezetőivel.Ajánljuk még













