nagy istván
Nagy István: Óriási az európai parlamenti választások tétje
Az európai parlamenti választás óriási tétje, hogy olyan képviselőket választanak-e, akik a magyar gazdák érdekeit képviselik Brüsszelben, vagy olyanokat, akik Brüsszel érdekeit akarják megvalósítani Magyarországon – jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön Jánoshalmán. Nagy István a Bács-Kiskun megyei városban a Gazdaországjárás helyi fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a közös uniós agrárpolitikából származó minden egyes eurócentnek és a nemzeti forrásból származó forintnak a gazdáknál van a helye. Hozzátette: ez a legigazságosabb elosztási forma egész Európa lakossága számára, hiszen a támogatások nagy mértékben befolyásolják az élelmiszerárak alakulását.Minden harmadik falat ételt a méheknek köszönhetjük - Itt az Agrárminisztérium válasza a drasztikus méhpusztulásra
A 2018-as drasztikus méhpusztulásra válaszul idén hatszázmillió forintot biztosít a kormány a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére - jelentette be Nagy István kedden, a Méhek napja alkalmával tartott sajttájékoztatón. Az agrárminiszter portálunknak elmondta: a tárca a gyakorlati lépések terén már meg is előzte a Nébih méhpusztulásokkal kapcsolatban indított vizsgálatát, hiszen a fő gyanúba keveredett neonikotinoid tartalmú szerek használatát tavaly azonnali hatállyal betiltották. A sajtótájékoztatón elhangzott: miközben az USA a méhpusztulásoknak köszönhetően 2,5 milliárd dollárt fordít mesterséges beporzásra, hazánk szerencsére nincs ilyen rossz helyzetben, hiszen az unióban Magyarországon a legmagasabb a méhsűrűség. Portálunk azt is megtudta: az Agrárminisztérium azt tervezi, hogy ősztől a fásítási programot a városokra is kiterjesztik majd.Nagy István: Nagyon nagy eredmény, hogy csak az idén tavasszal 42 millió facsemetét ültettek el
Nagyon nagy eredmény, hogy a magán- és az állami szektor összesen 42 millió facsemetét el tudott ültetni idén tavasszal, ami hatezer hektárnyi új erdőt jelent - mondta el portálunknak Nagy István Bugacon, ahol jelképesen lezárták a tavaszi telepítéseket. Az agrárminiszter úgy vélte: a jövőnk függ attól, hogy mennyi erdőt telepítünk. Portálunk érdeklődésére a méhpusztulással kapcsolatban ugyanakkor arról beszélt: a felelősnek tartott, neonikotinoid-tartalmú növényvédő szerek teljes mértékben ki vannak tiltva Magyarországról; az új kormány 2018-től egyetlen engedélyt sem adott ki a használatukra. Kiemelte továbbá, hogy április 30-án tervezik bejelenteni azt a nagyszabású intézkedés-csomagot, amely megoldást nyújthat a méhészek számára. Az agrárminiszter hozzátette: a szakszerű, nyomon követhető, tettenérhető vegyszerhasználat megvalósulása érdekében hamarosan bevezetik az elektronikus permetezési naplót, amelyet nem papír alapon, hanem valós időben, már a permetezéskor ki kell tölteni. Portálunknak Nagy István arról is beszélt: bűncselekmény, ha a vadászok kihasználják, hogy kigyulladt egy nádas vagy egy erdő aljnövényzete, és a tűzgyűrű szélén puskákkal várják a menekülő vadakat; úgy vélte, az ilyen eseteket a Vadászkamarának kellene kivizsgálnia.Nagy István: A vidék és a mezőgazdaság az egész ország közös ügye
A vidék és a mezőgazdaság ügye nemcsak az ott élők, hanem az egész ország közös ügye, 2019 ezért az építkezés éve az agráriumban – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Figyelő hetilap budapesti agrárkonferenciáján. Nagy István a támogatási lehetőségek közül kiemelte az ökológiai gazdálkodások pályázatának harminchatmilliárd forintos, vagyis háromszorosára emelt keretösszegét, illetve a jövő keddtől benyújtható egységes támogatási kérelmeket. Utóbbinak köszönhetően a termelők csaknem ötven közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen összesen négyszázhetvenmilliárd forinthoz juthatnak hozzá.Nagy István: Nem szabad hagyni, hogy az EU csökkentse az agrártámogatásokat
Nem szabad hagyni, hogy az Európai Unió csökkentse az agrártámogatásokat, mert az "fenyegető veszélyt" jelent a magyar gazdákra - mondta az agrárminiszter kedden az M1 aktuális csatornán.Huszonkétmillió facsemetét ültet a kormány
A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához - mondta az agrárminiszter csütörtökön Kismaroson. Az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Nagy István elmondta: a facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent.Kézzelfoghatóvá válnak az agrárium célkitűzései - Magyarországon épül Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja (PS-VIDEÓ)
Pontosan az valósul meg a gyakorlatban, amit célul tűzött ki az Agrárminisztérium: hogyan lehet a magyar mezőgazdaságot versenyképessé tenni, hogyan lehet a XXI. századba áthúzni. Most itt vagyunk annál a pillanatnál, amikor mindazok a tervek és szándékok, amelyeket hirdetünk, kézzel fogható valósággá tudnak válni az elkövetkező időben - jelentette Nagy István agrárminiszter azzal a bejelentéssel összefüggésben, hogy Hegyeshalom és Bezenye határában egy egymilliárd eurós beruházás keretében Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül meg a német FAKT AG beruházásának köszönhetően. Mint a miniszter portálunknak fogalmazott: "mindig beszélünk a versenyképesség javításáról, arról, hogy hogyan tudunk több jövedelmet, vidéki megmaradást előidézni: hát így".Nagy István: Egymilliárd eurós mezőgazdasági fejlesztés kezdődik Hegyeshalom és Bezenye térségében
Egymilliárd eurós mezőgazdasági fejlesztés kezdődik Hegyeshalom és Bezenye térségében - mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatornán szerdán.Teljes agybaj az Indexnél: biodíszletnek nézték a népviseletben családjukkal és a miniszterrel fotózkodó vajdasági gyerekeket
Nagy István agrárminiszter tegnap a Vajdaságban, Doroszlón járt, ahol a Holló Company új sertéstelepét avatták. A cég egy helyi magyar család évtizedek óta működő vállalkozása. Az eseményen részt vettek barátok és a rokonság is, többek között a vállalkozás alapítóinak gyermekei. Utóbbiak hagyományőrző népviseletben jelentek meg, ez váltotta ki a nihilista főportál, azaz az Index epeömlését. A fokozhatatlan minőségű újságírásról elhíresült lap ugyanis - anélkül, hogy utánajárt volna a miniszter Facebook-oldalára kitett fotó hátterének - öles betűkkel közölte a címlapon: "Sertéstelep-átadóra vitték a gyerekeket biodíszletnek."Ajánljuk még

















