nagy istván
Agrárkamara: Közelebb kellene vinni az élelmiszer-előállítást az emberekhez
A jövőben tovább erősödik az élelmiszer-előállítás ipari jellege, ugyanakkor közelebb kellene vinni azt az emberekhez – ez az ágazat egyik nagy kihívása a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint.Nagy István Tusnádfürdőn: Kárpát-medencei összetartásra van szükség az agráriumban is
Fontos megértenünk, hogy a Kárpát-medencében egy gazdasági térben élünk és dolgozunk a határon túli magyarsággal, ha tehát sikereket akarunk elérni, akkor össze kell tartanunk, és közösen kell kihasználnunk azokat az adottságokat, amelyeket a Kárpát-medence kínál - jelentette ki portálunknak adott interjújában Nagy István pénteken, Tusnádfürdőn. Az agrárminiszter hozzátette: kuriózumokban bővelkedik a térség, szívesen fogyasztják ezeket Európában és a világ más tájain is, csak kevés mennyiségben áll rendelkezésre.Nagy István agrárminiszter a PS-nek: Magyarország történetének legnagyobb fásítási programja zajlik
Fel kell készíteni a lakosságot a globális felmelegedés hatásaira, el kell nekik mondani őszintén, hogy ezt az életmódot, életformát változatlanul fenntartani nem lehet büntetlenül - nyilatkozta portálunknak adott interjújában Nagy István, aki hozzátette: "a civil szféra egyik legfontosabb szerepét abban látom, hogy segítsenek mindezt megértetni az emberekkel". Az agrárminiszter véleménye szerint téves út, ha egy civil szervezet úgy próbál meg politikát csinálni, ha üti az aktuális kormányt, hogy hozza meg a népszerűtlen intézkedést, majd a kormány ebbe belebukik, mert az emberek nincsenek felkészítve arra, hogy "ha sikerrel akarunk fellépni az éghajlatváltozás ellen, akkor mindenkinek áldozatot kell hoznia". Nagy István arról is beszélt, hogy véleménye szerint egy fa kivágása mindig nagyobb sajtófelületet kap a médiában, mint amikor ezer hektár erdőt ültetünk, ugyanakkor bízik abban, hogy hamarosan a saját szemükkel – és nemcsak a médián keresztül - fogják a magyar emberek megtapasztalni, hogy Magyarország történetének legnagyobb fásítási programja zajlik.Nagy István: Százmillió forint támogatáshoz juthat a magyar komlótermesztés
Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására; az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken, Sopronban, a IV. Soproni Sörrally befutóján tartott sajtótájékoztatón.Nagy István: Magyarországnak volt ezer éves múltja és lesz ezer éves jövendője is
A történelmi korok az építményeket hol elmossák, hol átépítik, de az alapjaik mindig megmaradnak. A magyar kultúra is ilyen alap, amelyre büszkén és bizalommal építhető a XXI. század, mert Magyarországnak volt ezer éves múltja és lesz ezer éves jövendője is - mondta Nagy István agrárminiszter a Kiskun Emlékhely megnyitóünnepségén, pénteken, Szankon.Legelőterületet alakítottak ki a Hortobágyon a bombázólőtér rehabilitációja után
Az egykori bombázólőtér tájrehabilitációjának köszönhetően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) területén csaknem 4000 hektár legelőterület bérbe adása vált lehetővé a helyben lakó, állattartással foglalkozó gazdák számára - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter hétfőn.Nagy István: Komoly döntések, kihívások előtt áll a magyar gabonatermesztés
Komoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonatermelési ágazat, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata - mondta Nagy István agrárminiszter a Gabonavertikum - versenyképesség itthon és a világban elnevezésű konferencián csütörtökön a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.Nagy István: Az agrártárca intézkedéseit a versenyképesség határozza meg
Az agrártárca munkáját, döntéseit, intézkedéseit a versenyképesség határozza meg - mondta Nagy István agrárgazdasági miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Nagy István: Közel kétszázezren tiltakoznak az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat
Csaknem 200 ezren írták alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által indított petíciót, ezzel tiltakozásukat kifejezve az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat - ismertette Nagy István agrárminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.Ajánljuk még

















