Pesti Srácok

Nagy István Tusnádfürdőn: Kárpát-medencei összetartásra van szükség az agráriumban is

Nagy István Tusnádfürdőn: Kárpát-medencei összetartásra van szükség az agráriumban is

Fontos megértenünk, hogy a Kárpát-medencében egy gazdasági térben élünk és dolgozunk a határon túli magyarsággal, ha tehát sikereket akarunk elérni, akkor össze kell tartanunk, és közösen kell kihasználnunk azokat az adottságokat, amelyeket a Kárpát-medence kínál - jelentette ki portálunknak adott interjújában Nagy István pénteken, Tusnádfürdőn. Az agrárminiszter hozzátette: kuriózumokban bővelkedik a térség, szívesen fogyasztják ezeket Európában és a világ más tájain is, csak kevés mennyiségben áll rendelkezésre.

Az agrárminiszter kifejtette: az egész Kárpát-medencére kiterjesztett falugazdász hálózaton túl fontos szerepe van a szaktanácsadásnak, a legújabb technológiák megismertetésének, a kapcsolatok kialakításának a gazdák, a vásárlók és az eladó között. A kézzelfogható támogatási formák közül Nagy István kiemelte azt a gazdaságélénkítő csomagot, amelynek óriási sikere van Délvidéken és Kárpátalján, de Erdélyben is elérhető. Megjegyezte: az említett támogatásokkal kapcsolatban fontos tudni, hogy a határon túli magyar gazdák az adott országban adóznak. Hozzátette: minden állam abban érdekelt, hogy a polgárai sikeresek legyenek, mert ettől az országaik is sikeresebbek lesznek. Nagy István arról is beszélt, hogy véleménye szerint elsősorban árualapra van szükség, mert kuriózumokban - hús, érlelt sajtok, méz, szörpök - bővelkedik ugyan a Kárpát-medence, amelyeket szívesen fogyasztanak Nyugat-Európában vagy a világ más tájain, de alapvetően kevés mennyiségben. A Kárpát-medencei összefogás ezen a téren például azt jelentheti, hogy az alapanyagokat összegyűjtik az országokban, és kész termékeket állítanak elő belőlük nagyobb mennyiségben, nem pedig feldolgozatlanul exportálják. Megjegyezte: hasonlóan fontosak az olyan termékek, mint a Székely Portéka, melyek megvásárlásával a határon túli termelőket is támogatjuk.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?