nagy m. boldizsár
A Meseország mindenkié szerkesztője belebukott az Izrael-ellenes posztjaiba
Egészen különös frontvonal nyílt az izraeli-Hamász háborúban: a Meseország mindenkié című, nagy vihart kavart kötet szerkesztőjének írásait azok Izrael-ellenessége miatt törölte az egyik magyarországi lapkiadó.A Telex nagyinterjúban simogatta meg a homoszexuális mesekönyv ötletgazdáját, aki szerint már nem működnek a demokratikus tiltakozási módszerek
Simogató és sértetten beszólogatós, sőt fenyegetős nagyinterjút készített a független és egyben objektív Telex Rédai Dorottyával, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivőjével, aki most sem érti, hogy a Meseország mindenkié című homoszexuális propagandakönyvük miért veri ki a biztosítékot a társadalom nagyobb részénél. Azt is furcsállja, hogy nem lehet kisgyermekeknek előadást tartani a homoszexualitásról, és természetesen kitér arra is, hogy mekkora kárt okozott Orbán Viktor "híres" beszéde, amelyben a miniszterelnök kimondta, hogy "hagyják békén a gyermekeinket". A sértettség mellett tehát az értetlenség is főszerepet játszott Rédainál, aki szerint összemossák a Labriszt és a pedofilokat, a sokszor bevált áldozatpózt pedig közösen és hosszan megénekelték a Telexszel, miközben arra is volt energiája, hogy fenyegessen, hiszen kijelentette, hogy nincs demokrácia ma hazánkban, a demokratikus tiltakozási módszerek pedig nem működnek. Peace, love! Ja, nem...Beismerte a Meseország mindenkié szerkesztője, hogy a könyv nem óvodásoknak való
Míg a baloldali kerületekben sorra engedélyezik a homoszexualitást propagáló könyvet a helyi óvodákban, addig a kormánypárti vezetésű kerületek ugyanezen lendülettel tiltják a könyv óvodai terjesztését. Így tett Csepel is, Borbély Lénárd polgármester szerint a Meseország mindenkié című kiadvány nem óvodásoknak való. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azt mondta, el kell olvasni a könyvet, hogy megértsük, mit jelent a homoszexuális propaganda. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a szexuális élete mindenkinek a magánügye, a gyerekeket viszont nem szabad kitenni a homoszexuális propagandának.Ajánljuk még