nagytőke
A vadkapitalizmusból vissza a teremtett emberhez – Honi felderítés (Videó)
Mások számára jól látható erkölcsösség és megzabolázott vágyak – ez, a protestáns vidékekre jellemző viselkedéskultúra ágyazott meg a tőke diadalának. A protestánsok hite szerint nem a saját kezükben van az üdvözülésük, ezért evilági jeleket, bizonyságokat kerestek a kiválasztottságukra, amit a jómódban, a visszafogottságban és az erkölcsösségben láttak meg. Ez szülte meg a protestáns etikával fémjelzett, tőkefelhalmozást eredményező korai kapitalizmust. A felvilágosodás szellemisége aztán ebbe a képletbe oltotta bele a materializmust, azaz a vágyak korlátlan kielégítését, kialakítva a modern kapitalizmus eszmei kereteit. Ezzel párhuzamosan az ipari forradalom vívmányai is fokozták a tőkekoncentrációt, a XIX. századra durván felborult a pénztőke, illetve a földbirtok, a munka és a tudástőke közötti korábbi egyensúly, és előbbi egyre inkább a kis egzisztenciák fejére nőtt. A nagytőke befolyásához képest eltörpült a földé, a munkaerőé és a tudásé. A kapitalizmus káros hatásainak kivédése végett jött létre a keresztényszocializmus, amely az emberi méltóságot, a társadalmi igazságosságot, a társadalmi rétegek egymásra utaltságában gyökerező szolidaritást és a család intézményét segítő szubszidiaritást hirdeti katolikus alapon. A sokak számára ismeretlen, ám ma is időszerű üzeneteket hordozó politikai irányzat előzményeiről és részleteiről Kovács Kálmán Árpád történész beszélt. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.