Pesti Srácok

napóleon

Petőfi terjesztette el az osztrák hazugságot – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 március 13.
Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? – republikánus felbuzdultságában így gúnyolódott Petőfi a győri csatában vesztes magyar nemeseken. Ironikus, hogy a vereség felelősségét a magyarokra kenő osztrák hazudozást éppen az osztrákokat finoman szólva nem kedvelő költőnk terjesztette el. Valójában ez a történet jóval a magyar nemesi felkelők – pontosabban inszurgensek – fölött dőlt el: I. Ferenc császár és király belement egy megnyerhetetlen háborúba a franciák ellen, Laval Nugent osztrák vezérkari főnök benézte az erőviszonyokat és csatát javasolt a túlerő ellen, a parancsnok, Habsburg János főherceg pedig végzetes hibákat vétett a csatában. Az osztrák–magyar reguláris had a kiképzetlen magyar területvédelmi erőkkel, az inszurgensekkel kiegészülve is alig-alig érte el a franciák létszámát. Mozgósításból és logisztikából kiválóan vizsgáztunk, ám a mai fogalmaink szerint afféle nemzeti gárdának megfelelő nemesi felkelésünk ugyanúgy esélytelen volt az akkori világ legjobb hadserege ellen, ahogy a császári–királyi hadsereg. János főherceg azonban első ijedtében gyorsan a magyar inszurgensekre kente a vereséget, ez a legenda pedig azóta is mérgezi a magyar önértékelést. Nagy-Luttenberger István történésszel tisztáztuk, hogy kiknek a lelkén száradt a vereség.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?