nápoly
Tüntetők és rendőrök csaptak össze Nápolyban a palesztinbarát megmozduláson (Videó)
Nápoly központjában rendőrök és tüntetők csaptak össze a NATO ellen és a palesztinok mellett rendezett tiltakozó meneten hétfőn. A palesztinbarát tüntetés azzal a koncerttel egy időben zajlott, amelyet a NATO hetvenötödik évfordulója alkalmából a San Carlo operaházban tartottak.Magyar turistát késeltek meg Nápolyban
Nápoly egyik negyedében megtámadtak egy ötvennégy éves magyar turistát, akinek a kezét meg is vágták. Egyelőre nem tudni, mi történhetett pontosan, de a férfi feltételezhetően egy utcai verekedésbe keveredett.A harmadik világot látni elég elmenni „Nyugatra”
Nápoly nem egy jó hely. Olaszországot egyebekben lehet ezer és egy dolog miatt dicsérni – gasztronómia, építészet, történelmi emlékek, flóra és fauna –, nem is akarom mindezeket kétségbe vonni, de őszinte meglepettséggel fogadnék mindenkit, aki arról kezdene el ájultan áradozni, milyen csodálatos hely a város. A település, ami egyébként fogalmam sincs, hogyan és miért kaphatott világörökségi védelmet, mert a világon semmi egyedi nincs benne, hacsak nem tekintjük egyedinek azt, hogy minden mocskos, koszos, elhanyagolt és olyan, mintha egy nukleáris katasztrófa után lennénk három évtizeddel. Nem utazóblog ez, rá is térek mindjárt a lényegre, de muszáj némi hangulati megalapozottságot biztosítanom az olvasók felé. Már csak azért is, mert Nápoly a mai napig – legalábbis én így tapasztaltam – őriz valamifajta kósza, kócos romantikát az emberek fejében. Egészen pontosan Nápoly emléke. Az egykorvolt Nápoly emléke, a fene sem tudja.Nápolyban lebontották a "maffia felhőkarcolóit"
Eltűntek Nápolyban a Camorra bűnszervezet jelképeinek számító külvárosi lakótelepi tornyok. Az utolsó épület lebontását szerdán fejezték be.A maffia élelmiszerrel szerez új tagokat a járványban Dél-Olaszországban
A szicíliai Palermóban – éppúgy, mint Nápolyban – a helyi szervezett bűnözés élelmiszerrel megpakolt bevásárlószatyrokkal segít a koronavírus-járványban munka nélkül maradt családokon, így kötelezve el őket a maffiának Francesco Lo Voi palermói maffiaellenes államügyész szerint, aki a nemzetközi sajtó képviselőinek, köztük az MTI-nek nyilatkozott.Egy napig hagyták összezárva koronavírusban elhunyt nővére holttestével a karanténban levő férfit (videó)
Közel egy napon keresztül volt összezárva halott nővérével egy nápolyi férfi, aki koronavírus-gyanú miatt van jelenleg is karanténban – adta hírül a V4NA nemzetközi hírügynökség. A férfi egy megrázó videót is közzétett, amelyben arról beszélt: majdnem egy napon keresztül várta hiába, hogy a koronavírusban elhunyt nővére holttestét elszállítsák a lakásból.Spagettizés közben kapták el Nápoly maffiafőnökét
Az olasz rendőrség összehangolt akcióban, 150 egyenruhással elfogta Marco Di Laurót, a nápolyi maffiafőnököt, akit az ország második legveszélyesebb körözött bűnözőjeként tartottak számon. A 38 éves maffiózót 2006 óta keresték, egy nő meggyilkolása vezethetett a nyomára - írja az Index.Terrorizmusellenes NATO-központ nyílik Nápolyban
A globális terrorizmus veszélyével szembeni védőernyőnek nevezte a szeptember 5-én a NATO nápolyi bázisán megnyíló központot Jens Stoltenberg, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a La Stampa című olasz napilapban pénteken megjelent nyilatkozatában.Tucatnyi migráns támadt intézkedő olasz katonákra Nápolyban (videó!)
Egy csoport migráns támadt rá olasz katonákra Nápolyban, mivel azok le akarták tartóztatni egyik illegális bevándorló társukat - adta hírül a hirado.hu. A közszolgálati televízió online felülete a támadásról készült videót is közzétette, amely fent megtekinthető. A felvételen az látszik, hogy öt olasz katona próbál őrizetbe venni egy földön fekvő migránst, de annak tucatnyi társa körbe veszi őket, lökdösni kezdik a katonákat és kiszabadítják a férfit. Olaszországban mindennaposak az ehhez hasonló esetek.Ajánljuk még