németh szilárd
Németh Szilárd: a baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat (Videó)
Magyarországon csak addig marad a rezsicsökkentés, ameddig Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP kormányoz, a baloldal ugyanis ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára kedden feltöltött videoüzenetében.Németh Szilárd: már 52 ezer oltást adtak be az oltóbuszokon
A mobil oltóállomásokon 16 megyében 136 településen 32 ezer embernek 52 ezer oltást adtak be a program kezdete óta óta, tíz hónap alatt – ismertette a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szombaton, a Nógrád megyei Sóshartyánban, ahol a honvédségi oltóbuszban adják be az oltásokat.A honvédség annyi katonát küld a határra, amennyi szükséges
A Röszke melletti határszakaszon a Magyar Honvédség és a rendőrség kijelölt állománya a határt illegálisan átlépő személyek, illetve csoportok felderítését és biztonságos elfogását, elszállítását gyakorolta december 14-én, kedden. A mozzanatok végrehajtása során számos technikai eszközt is bevetettek – olvasható a honvedelem.hu oldalon.Németh Szilárd: Magyarországnak ugyanolyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint 1944-ben
Magyarországnak ugyanolyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint 1944-ben – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán, a Kiss János altábornagy halálának 77. évfordulója alkalmából rendezett kegyeleti megemlékezésen a kőszegi temetőben.Németh Szilárd: a gyermekvédelmi népszavazáson dől el Magyarország jövője
A választás tétje, hogy visszafordulunk-e a 2010 előtti baloldali világhoz, vagy inkább közösen folytatjuk a magyar Magyarország építését – mondta a 888.hu-nak adott szerdai interjúban Németh Szilárd honvédelmi parlamenti államtitkár, a Magyar Birkózószövetség elnöke. Az államtitkár hozzátette: a Fidesz készen áll a folytatásra, nekünk a magyarok érdeke az első; Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra.Németh Szilárd az ellenzék rezsipolitikájáról: Volt már ilyen, hadikommunizmusnak is hívták
Európában egyedül Magyarország kormánya tudta megvédeni a lakosságot a kontinenst sújtó energiaválságtól, azonban az ellenzék szerint nekünk is meg kellene adnunk magunkat és rezsicsökkentés helyett azokhoz csatlakozni, akik már arra készülnek, hogy fűtési kimaradásokkal és áramszünetekkel kell szembenézniük télen – mondta a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a baloldal hozzáállásáról. Mint fogalmazott, hihetetlen nagy energiaválság feszíti Európát és ezt szeretnék Magyarországra is behúzni Márki-Zay Péterék, hiszen a hihetetlen magas rezsiszámláktól kizárólag a rezsicsökkentés védte meg a magyar családokat.Európa energiaválságban van, de amíg Orbán Viktornak hívják a miniszterelnökünket, addig marad a rezsicsökkentés – Németh Szilárd a Boomerlázadásban (Videó!)
Amíg a migránsok keletről és délről is támadják a schengeni határvonalat, amíg elérte Magyarországot is a koronavírus-járvány negyedik hulláma, amíg energiaválság van Európában, addig az Európai Unió nem lép semmit, ezért Orbán Viktor megírta levelét az Európai Bizottság elnökének címezve, hogy függesszék fel a hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit. Németh Szilárd a hétfői Boomerlázadásban leszögezte: a magyar kormány időben lépett, felépítette a határzárat, a kerítést, ami működik. A Fidesz alelnöke hozzátette: katonák, honvédek segítik a rendőrök munkáját, és a jelenlegi világjárványban a kórházakban szintén katonák támogatják százezrek oltásának megszervezését. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy ma a magyar honvédség már felkészült arra, hogy megvédje a határainkat, ugyanis már rég megtámadtak bennünket.Németh Szilárd: Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában
A rezsicsökkentésnek köszönhetően Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában – mondta a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Németh Szilárd a műsorban felidézte: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt a háromszorosára drágult a gáz és kétszeresére a villany háztartási ára.Németh Szilárd: Magyarország nem engedhet meg magának még egy Gyurcsány-korszakot
1956 egy nagy, ma is tartó, Magyarország szabadságáról szóló háború hősies pillanata volt – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, a csepeli Királyerdei Művelődési Házban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Németh Szilárd emlékeztetett rá: a magyarságnak a szabadságáért, biztonságáért, határainak megvédéséért minden történelmi korban meg kellett küzdenie, és így volt ez 1956-ban is.Ajánljuk még