németországi áradások
Újabb árvíz fenyegeti Németországot
Öt tartományban adtak ki elsőfokú árvízvédelmi figyelmeztetést Németország keleti és délkeleti részén, a következő napokban várható jelentős esőzések miatt, a környezetvédelmi miniszter szerint egyelőre nyugodt a helyzet, de ez gyorsan megváltozhat.Segélykiáltások az árvíz sújtotta német tartományokból – „Merkel asszony, küldjön végre igazi építőmestereket!”
Korábban soha nem látott árvíz sújtott egy hónappal ezelőtt több nyugat-németországi tartományt, valamint Belgium és Hollandia egyes részeit. A Ruhr-vidék kisvárosaiban hangulatosan csordogáló patakok hirtelen a nagy esőzések után megáradtak, Németországban csaknem kétszázan haltak meg, továbbá tízezrek veszítették el otthonukat és megélhetésüket. A német állam ezért rendkívüli alapot hozott létre a helyreállításra. Angela Merkel leköszönő német kancellár kedden jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy 30 milliárd eurót különítenek el erre a célra, de hosszú volt az út, amíg eljutottak idáig. De nemcsak erre lenne szükség, hanem hozzáértő tervezőkre és építőmunkásokra is – számolt be helyszíni riportjában a Focus magazin.Középkori haranggal figyelmeztetett az áradásra egy német szerzetes
A németországi árvíz okozta tragédiához nagyban hozzájárult a felkészületlenség. Ennek egyik jele, hogy a modern vészjelző berendezések felmondták a szolgálatot, azonban minden katasztrófa hősöket szül – ilyen volt a szerzetes, aki a Steinhaus-kolostor középkori harangjával figyelmeztetett a veszélyre, ezzel százak életét megmentve.Hitelesség és jóemberkedés a liberális médiában: sárral kente be magát egy német riporter, hogy úgy tűnjön, segített az áradás romjainak eltakarításában
Felfüggesztette a német RTL a munkavégzés alól azt a riporterét, aki az észak-rajna-vesztfáliai árvizek során bekente magát sárral és úgy adta el magát, mintha ő is segített volna a romok eltakarításában – számolt be a noizz.hu. A jóemberkedés természetesen nem újdonság a liberális médiában, az RTL riporterének esete azonban rávilágít, hogy mi zajlik a színfalak mögött.Gyorssegélyt biztosít a német kormány azoknak, akiknek elvitte a házát az árvíz
Egyre inkább úgy tűnik, emberi mulasztás miatt nem sikerült időben tájékoztatni több nyugatnémet város lakóit arról, hogy jön a korábban soha nem látott árhullám.Covid után árvíz – így bünteti Isten a németeket?
A szivárványt, mint Isten örömhírének bibliai jelét, a meleglobbi kisajátította. Istennek nem tetsző életmódjának, annak népszerűsítésének jelképévé tette, s ennek a bűnnek jött most el az isteni következménye – vélekedett Jurák Kata, a PestiSrácok.hu újságírója. Ezért a vélekedésért totális támadást intézett ellene a baloldal, a 444-től kezdve a politikusokon át egészen az internet kloákanyílásának legmélyén elhelyezkedő kommentelőkig. Kata és gyerekei megerőszakolásától a halálos fenyegetésekig az emberi aljasság létező legszélesebb spektrumát bemutatták.Boldogan nevetgélt Merkel lehetséges utódja az áradás sújtotta helyszínen (Videó)
Angela Merkel kancellár lehetséges utódja a kollégáival nevetgélt a háttérben, miközben a német elnök, Frank-Walter Steinmeier az áradások áldozatai hozzátartozóinak fejezte ki részvétét – számol be a Telex. Armin Laschet nemcsak a CDU elnöke idén január óta, de Észak-Rajna-Vesztfáia konzervatív miniszterelnöke is, így épp az esőzések miatti áradásoktól sújtott tartományok egyikének vezetője.Levonulóban az esőzések miatti áradás – eddig száznyolcvan halottja van a Németországot és Belgiumot sújtó katasztrófának
Levonulóban az esőzések miatti áradás Németország nyugati részén és Belgiumban, ahol a legnagyobb veszteségeket okozta a Hollandiát, Luxemburgot is sújtó ítéletidő, de még folynak a kutatások az eltűntek után a romok alatt. A Nyugat-Európát sújtó áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves levegőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott. A hét elején a Németország nyugati részén bekövetkezett áradásokban már több mint száznyolcvan ember meghalt, és súlyos anyagi károk keletkeztek. Komoly fennakadások vannak a vasúti és a közúti közlekedésben.Sokkoló fotókon a Németországot és a Benelux államokat sújtó katasztrófa
Már száz felett van az áldozatok száma és még mindig sok az eltűnt ember, akit egyre elkeseredettebben keresnek a Benelux államokat és Németországot sújtó természeti katasztrófában. Mint arról korábban portálunk részletesen beszámolt, Orbán Viktor Angela Merkelnek írt levelében részvétét fejezte ki, valamint felajánlotta Magyarország segítségét Németország számára a helyreállítási munkálatokban. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig arról írt közösségi oldalán, miként sokkolta a Benelux államokban készült fotók látványa. A helyzet egyre drámaibb – és nemcsak Belgiumban, ahol legalább 15 halálos áldozata van a heves esőzések okozta áradásoknak, egy magyar gyermek pedig 24 órán át várt a kimentésére. A katasztrófa által sújtott területeken már leginkább a káosz és a félelem uralkodott el, összeomlott a mobilszolgáltatás, így még egymással sem tudják tartani a kapcsolatot az emberek. Angela Merkel közben Amerikából üzenet a németeknek, több vezető politikus pedig már azt is tudni véli, hogy mi okozta a tragédiát: a szélsőséges időjárás.Ajánljuk még