németországi tüntetések
Hatezer traktorral a kormány ellen – Sikerül Scholznak behúzni a kéziféket?
A mai nagy tüntetésre 6000 traktorral érkeztek a kormánnyal elégedetlen farmerek. Láthatóan sikerült a gazdáknak hatást gyakorolni Olaf Scholz kancellár kormányára. A „közlekedésilámpa-koalíció” csütörtökig ki fog dolgozni egy új támogatási tervet a német gazdák számára, amely komoly terheket vehet le a vállukról. Rolf Mützenich, a Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nyárig több olyan lépést tesz majd a kormány, amely biztosítja a kisebb gazdaságok jövőjét. Ez azért fontos, mivel pont a kis, családi vállalkozások kerültek veszélybe a megszorító intézkedések, valamint a klíma- és állatvédelmi törvények miatt. A törvények komolyan szabályozzák az állatok életterének nagyságát, és ez sok gazdát arra kényszerített, hogy hitelt vegyenek fel az istállók átépítése miatt. Hasonló a helyzet a műtrágyatörvénnyel és a megújuló energiával. Ezek mind többletköltségekkel jártak, mivel a napelemek és szélturbinák beszerzését sem tudta minden gazda saját zsebből megoldani. A műtrágyákból is csak a drágább, környezetkímélő fajtákat szabad használni, ami megnövelte a termelési költségeket. Öt perc – Sprinttempóba kapcsolt Karácsony az ellenzéki lyukra futó versenyben
Irigylésre semmiképpen sem méltó tolongás van az ellenzéki oldalon az ügyeletes balek szerepéért, Karácsony Gergely pedig a szám egyik csúcstartójaként állandó favorit. Mostanra pedig a gyenge kezdés után erősen visszaesett a főpolgármester formája, amely úgy ingadozik, mint a kamikaze vízicsúszda. Most éppen a BKK-t sikerült teljesen eljelentékteleníteni, hiszen a fasorban sincs, ha a prioritásokat nézzük. Az igazán fontos dolgok elől, mint a gerikarók, vagy a darázsgarázsok, nem vehetik el a forrást az olyan bolygógyilkos pöfékelők, mint a tömegközlekedés. Lázár János ugyan ajánlatot tett, elsősorban talán inkább a fővárosi embereknek, mintsem Karácsony Gergelynek, de a biciklisávok fővédnöke még keresztülhúzhatja választói számításait. Mindeközben Németországban és Lengyelországban már forrnak az indulatok az ottani balliberálisok bénázásai miatt. Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony ellen is lesz-e lázadás, mondjuk éppen a júniusi választásokon.