nemi erőszak
Egy újabb riasztó adat, amit meg kellene magyaráznia London muszlim polgármesterének
Egy éven belül 20 százalékkal nőtt a bejelentett nemi erőszakolások száma a brit fővárosban - írja a 888.Vonatra váró kisfiút próbáltak megerőszakolni pakisztáni migránsok Olaszországban
Két pakisztáni bevándorlót tartóztattak le az olasz hatóságok, miután azok megpróbáltak megerőszakolni egy kisfiút a dél-olaszországi Brindisi városában - írja a 888.Vád alá helyezték a nemi erőszakkal gyanúsított iszlámszakértőt Párizsban
Vád alá helyezték, valamint előzetes letartóztatásba került péntek este Párizsban Tariq Ramadan, az egyik legismertebb iszlámszakértő és teológus, akit két nő tavaly októberben nemi erőszakkal vádolt meg.Nemi erőszakkal vádolják a francia kormány egyik miniszterét
Vizsgálják a hatóságok annak a nőnek a vallomását, aki azt állítja, hogy a Philippe-kormány költségvetésért felelős minisztere, Gerald Darmanin 2009-ben nemi erőszakot követett el ellene. A miniszter tagadja a vádakat, és első körben a kormányfő hivatala is védelmébe vette a Darmanint, de hozzátette azt is, hogy az igazságszolgáltatásnak kell kimondani a végső szót az ügyben.Nemi erőszak miatti feljelentés nyomán vizsgálat indult a francia költségvetési miniszter ellen
Előzetes vizsgálatot indított a párizsi ügyészség Gérald Darmanin francia költségvetési miniszter ellen egy állítólagosan 2009-ben elkövetett nemi erőszak miatt. A tárcavezető határozottan tagadja a vádakat - erősítette meg szombaton a vádhatóság a Le Monde című napilap értesülését.Kislányával az adásban tiltakozott egy bemondónő a járványszerűen terjedő, gyermekre irányuló nemierőszak-hullám ellen Pakisztánban
"Ma Pakisztánt terheli Zainab Ansari koporsójának súlya" – mondta a nő, utalva a megerőszakolt és meggyilkolt hétéves gyermekre.Letiltották a német képviselőnő Twitter-fiókját, mert beszólt az arab nyelvű üdvözlet miatt
„Mi a fene történik ebben az országban? Miért tweetel arabul egy hivatalos rendőrségi oldal?" - írta Beatrix von Storch, a bevándorlásellenes német AfD párt vezető tagja hétfőn a Twitteren. Storch felvetette, hogy a rendőrség valószínűleg a kedvében akart járni a szavai szerint „barbár, csoportosan nemi erőszakot elkövető muszlim férfiak hordájának". A közösségi portál emiatt fél napra letiltotta a képviselőnőt.Ilyenek a svéd liberálfalanszter mindennapjai: "a nők ne menjenek egyedül az utcára"
A svéd rendőrség arra szólította fel a nőket, hogy ha lehet, akkor ne mászkáljanak egyedül. A no-go zónák létezését természetesen továbbra sem ismerik el - írja a 888.Sylvester Stallone állítólag egy 16 évest kényszerített hármasszexre, a színész tagad
Úgy tűnik senkit sem kerülnek el a szexuális zaklatási vádak. Ezúttal Sylvester Stallone keveredett gyanúba, miután egy tizenhat éves lány bejelentést tett a sztár ellen még 1986-ban. Az erről szóló jegyzőkönyvet csak most szerezte meg a Daily Mail. Stallone mindent tagad.Ajánljuk még

















