nemzeti konzultáció
Hozz világra még egy magyart - Nemzeti konzultációs kérdésekről, őszintén Budaházy Eddával (PS-videó!)
Drasztikusan, évente negyvenezer emberrel fogy a magyarság, a népességcsökkentés üteme pedig a '90-es évek óta folyamatosan gyorsul. Ma ezer magyar nőnek 1500 gyermeke születik az élete során. Ha ezt a számot a kormányzati program célkitűzése szerint sikerülne 40 százalékkal emelni, még akkor is negyven évbe telne, mire sikerülne megállítani a nemzetfogyást. Addigra viszont már csak 8-9 millióan leszünk. A bevándorlás csak tüneti kezelése a problémának, ami nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát sújtja. Ha a magyar nemzetet meg akarjuk menteni, amelyben azonos történelmi múltú, kultúrájú, nyelvű emberek, magyarok élnek, akkor újra meg kell szilárdítani a társadalmi szerepeinket, újratanulni a felelősségvállalást és gyermekeknek kell életet adnunk. Ugyanakkor az is fontos, hogy ne forduljon visszájára ez a törekvés, és a családpolitikai lépések következtében ne alakuljon ki egy olyan réteg, amelyik nem a gyermekeiért, hanem a gyermekeiből él - hangzott el a napokban a Polgári Mulatóban, ahol Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetője vezetett beszélgetést. Az est folyamán olyan szakemberek mondták el véleményüket a témában, akik mindennapi életükben találkoznak a népességfogyás vagy a gyermekvállalás kérdésével: Albertné Görgey Zsuzsanna életvédő, a Magyarok Európában Egyesület elnöke, Tóth I. János filozófus, a Szegedi Tudományegyetem docense és Majoros István, a Magyar Családok a Megmaradásért Alapítvány vezetője, a népesedési kerekasztal tagja.Már több, mint félmillióan vettek részt a konzultációban
Már több, mint félmillióan vettek részt a kormány családi konzultációjában - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.A kormánypártok szerint az ellenzék a migrációt támogatná, a magyar családoktól elvenne
A Fidesz és a KDNP szerint megdöbbentő, hogy az ellenzék a migránsok támogatására bólogat, eközben a magyar gyermekes családoktól elvenne - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP-frakció szóvivője szerdán, Budapesten.Elképesztő reakciókat váltott ki az ellenzékből az új nemzeti konzultáció
Gyurcsány Ferenc papírcsákót hajtana a kérdőívekből, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő gyakorlatilag "szétmarcangolta" a konzultációs kérdőívet az Országgyűlés üléstermében, Bauer Tamás pedig világosan elmondta, hogy ha a családok támogatása és a bevándorlás között kell választani, akkor ő a bevándorlásra szánna több pénzt. Az ország józanabbik fele ellenben szerda reggeltől az interneten is kitöltheti a magyar családok jövőjéről szóló nemzeti konzultációt.A gyermekjogok erősítése a családvédelmi konzultáció kiemelt kérdése
A most zajló családvédelmi konzultációnak is kiemelt kérdése a gyermekek jogainak erősítése - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden, a gyermeki jogok világnapján az MTI-vel.Bauer elvtárs megoldja: Magyarországnak bevándorlásra van szüksége
Igen, a címben szereplő lázálom Bauer Tamás fészbukoldalán található, de nincs is ebben semmi meglepő: demagógiában nagyon erős a bácsi, mert az is kijött belőle, hogy szerinte jobb környezet egy gyereknek, ha homoszexuális párnál van, mint a veszekedő heteróknál. Bizonyám. Mintha más alternatíva nem is létezne. Mindezek a nemzeti konzultáció kapcsán jutottak eszébe. Érdekes körülmény (nem az), hogy a szadeszos nagypapa szellemi társra akadt Bangóné Borbély Ildikó személyében. Hogy miként? Olvasson tovább!Vakok és gyengénlátók számára akadálymentes lesz a nemzeti konzultáció
Akadálymentes lesz a vakok és gyengénlátók számára a nyolcadik, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.Hazai gyermekvállalás helyett bevándorlók betelepítésével oldaná meg a demográfiai gondjainkat a DK
Megjelentek az interneten az Orbán Viktor által korábban beígért újabb Nemzeti Konzultáció kérdései. A DK máris akcióba lépett, a párt politikusa, Bauer Tamás a nemzeti konzultáció kapcsán azt írja, nemmel válaszolna arra a kérdésre, hogy a népességcsökkenési problémákat hazai gyermekvállalással kellene megoldani, nem a bevándorlással.Novák Katalin: A fiatalok önálló életkezdését is támogatja a kormány
Ha a nemzeti konzultáción az emberek megerősítik szükségességét, lesz olyan támogatás, amely kifejezetten a fiatalok életkezdését segíti – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Ajánljuk még

















