nemzeti tömörülés
A francia kormány bosszúból a választási vereségért feloszlatna egy, a Nemzeti Tömörüléshez közel álló diákszervezetet
A francia kormány szerdán bejelentette, hogy kezdeményezi egy erőszakos cselekményekről ismert, több mint ötven éves jobboldali diákszervezet, a GUD (Groupe union défense) feloszlatását.Le Pen pártja nem fog kormányt alakítani, ha csak relatív többséget kapnak
A Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Jordan Bardella kedden jelezte, hogy nem akar Franciaország kormányfője lenni, ha a felméréseket jelenleg 33 százalékkal vezető pártja csak relatív többséget kap a június 30-án és július 7-én esedékes kétfordulós előhozott nemzetgyűlési választásokon.Marine Le Pen ellen mozgósít több francia sportoló
Több mint kétszáz sportoló írta alá azt a nyílt levelet, amelyben az előre hozott választásokon való részvételre és a „szélsőjobb”, azaz a Nemzeti Tömörülés elutasítására buzdítanak. A L’Équipe-ben megjelent levél aláírói között van a 2013-as wimbledoni győztes Marion Bartoli, a háromszoros olimpiai bajnok futó Marie-José Perec, a legendás teniszező, Yannick Noah és számos válogatott labdarúgó.Nicolas Sarkozy élesen bírálta Emmanuel Macron döntését
Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007–2012) élesen bírálta vasárnap az előhozott nemzetgyűlési választások kiírását, amelyek szerinte "hatalmas kockázatot jelentenek az ország és a köztársasági elnök számára". Emmanuel Macron jelenlegi államfő pártjának a múlt vasárnapi európai választásokon elszenvedett veresége után írt kétfordulós előrehozott parlamenti választásokat június 30-ra és július 7-re; ezeknek a felmérések szerint a legnagyobb esélyese a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN).Százezrek tüntettek a Nemzeti Tömörülés ellen
A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.A Nemzeti Tömörülés fiatal vezetőjét jelölné francia miniszterelnöknek Marine Le Pen
Vasárnap Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy feloszlatja a Nemzetgyűlést és előrehozott választásokat ír ki, miután centrista Renaissance pártja katasztrofális eredményeket ért el az európai parlamenti választásokon – írja a Mandiner. Marine Le Pen szerint az NR vezetője, Jordan Bardella léphetne elő francia kormányfőnek.GEOrgPOLITIKA – Alakul a francia jobboldali összefogás
Az előrehozott francia parlamenti választásokig már csak kevés idő van hátra. A politikai táborok össze akarnak fogni a szavazatok összegyűjtése érdekében.Le Pen pártja Franciaország "visszaszorulásának" megállítását ígéri
Franciaország visszatér, Európa újjáéled szlogennel tartotta meg a június 9-i európai parlamenti választások előtti nyitó kampánygyűlését vasárnap a francia Nemzeti Tömörülés (RN) a déli Marseille-ben.A Frontex egykori vezetője Marine Le Pen pártja jelöltjeként indul az európai parlamenti választásokon
Az európai határvédelmi ügynökség, a Frontex egykori vezetője, Fabrice Leggeri a Marine Le Pen vezette francia szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés színeiben indul a júniusi európai parlamenti választásokon.Ajánljuk még