nemzeti űrstratégia
Tizenhat egyetem közreműködésével indul az űrszektorhoz köthető továbbképzés Magyarországon
Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben tizenhat egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta: bízik abban, hogy jól működő és rugalmas lesz ez a konzorcium, amely a KKM koordinálásában jött létre.Szijjártó: megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására
Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Portóban.Ferencz Orsolya a Pesti Riporterben: 2025-re újra magyar repülhet az űrbe! (Videó!)
A Pesti Riporter augusztus 24-ei adásában Vincze Emília először Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal beszélgetett arról, hogy Farkas Bertalan után várhatóan 2025-re Magyarország kiképezi a második kutatóűrhajósát, így ismét egy magyar utazhat az űrbe. Emellett szó volt arról is, hogy hazánk milyen és mekkora szerepet tölt be a világ űrkutatási tevékenységében. A műsor további részében Skype-on kapcsoltuk Deák Dániel politológust, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjét, akitől megtudtuk, hogyan áll éppen a közte és Karácsony Gergely főpolgármester között kialakult vita. Majd a műsorvezető Rusvai Miklós víruskutatóval, egyetemi tanárral beszélgetett a negyedik hullám lehetőségéről, illetve érintették azt is, hogy a WHO szerint kiemelkedő a koronavírus elleni magyar védekezés, de a hazai átoltottsági adatokról is szót ejtettek. Mindehhez egy kedves nézőnk is hozzászólt. Végül Vincze Emília vendége Bódi Ábel, aktivista, az Identitás Generáció vezetője volt, akivel az afganisztáni helyzetet és a migrációs válságot járták körül. Természetesen érdekes riportokkal és a PestiSrácok.hu friss híreivel is foglalkoztunk.A kormány elfogadta Magyarország űrstratégiáját
A kormány elfogadta a Magyarország Űrstratégiája című dokumentumot – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. Mint írták, Magyarország az európai nemzetek többségéhez hasonlóan űrstratégiában jelölte ki azokat a sarokpontokat, amelyek rögzítik hazánk lehetőségeit és a fejlesztési irányvonalakat az űrkutatás és űrtevékenység területén. Hozzátették: az űrstratégia jövőképe, hogy hosszú távon Magyarország aktív szereplője legyen az űrszektor globális értékláncának, és elért pozíciójánál fogva egyes fejlesztési területeken regionális vezető szerepet töltsön be.Szijjártó: Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.Ajánljuk még













