Pesti Srácok

A szentendrei önkormányzat nem akar világűrpolitikai tanácsadókat, egy tájékoztató levél miatt palávereznek

null

A városi honlapon tette közzé Szentendre önkormányzata azt a tiltakozást, amiben közölték: ők bizony ellenállnak és nem fogják beiskolázni alkalmazottaikat az NKE világűrpolitikai tanácsadó képzésre akkor sem, ha erről egy levélben részletes tájékoztatást kaptak. Az egyelőre még a helyiek számára is érthetetlen, miként sikerült egy vélhetően email-értesítést ennyire félreértelmeznie az ellenzéki városvezetésnek, bár "Az Órás" – ahogyan a szentendreiek hívják a polgármestert – már többször bizonyította "tehetségét". Nézzük, miről is van szó.

Meglepődve olvasták a helyiek a szentendrei városvezetés tiltakozását a város hivatalos oldalán, ahol azt fejtegették: ők bizony ellenállnak és nem fognak elküldeni senkit sem az NKE világűrpolitikai képzésére. Indoklásuk szerint

Ebben egyébként – a kommentek tanúsága szerint – mégiscsak egyetértenek a szentendreiek a városvezetéssel: volt, aki a hév-megállóban tapasztalható kaotikus állapotok miatt emelte fel hangját, míg más arról írt, hogy nagyobb problémák vannak Szentendrén, mint az űrkutatás, így például

PestiSracok facebook image

– vélekedett egy másik hozzászóló.

Az NKE Világűrpolitikai tanácsadó szakirányú továbbképzésének célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a világűr emberi felhasználásának jogi, politikai és gazdasági aspektusaival. A közös modulra épülő két félév során levelező munkarendben, magyar nyelven tanulhatnak a hallgatók űrjogot, űrgazdaságtant, releváns biztonság- és védelempolitikai ismereteket, illetve olyan ismereteket, amelyek a szektorban való munkához nélkülözhetetlenek. A képzés szakfelelőse Bartóki-Gönczy Balázs egyetemi docens. Magyarország Űrstratégiájának célrendszere összhangban van az Európai Űrügynökség (ESA) Agenda 2025 stratégiában foglaltakkal, az EU Űrprogramjának (2021–2027) fő célkitűzéseivel, valamint a Kormány gazdaságfejlesztési céljaival. Építve a magyar űrkutatás 75 évvel ezelőtti Hold-radar kísérlettől eredeztetett hagyományaira, és kihasználva a hazánk ESA-tagságán alapuló, kedvező nemzetközi feltételrendszert, a szektorért kormányzati illetékességgel bíró Külgazdasági és Külügyminisztérium elkötelezett Magyarország Űrstratégiájának megvalósítása mellett.

Fotó: Szentendre.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.