nemzeti választási iroda
Csak a névjegyzékben szereplők lehetnek jelöltek a nemzetiségi választáson
Csak az adott nemzetiség névjegyzékében szereplő, magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok lehetnek jelöltek az október 13-i nemzetiségi választáson. A tizenhárom nemzetiség – a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán – képviselői október 13-án, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egy napon választja meg a települési, a területi és az országos önkormányzatát. A választáson azok vehetnek részt, akik szeptember 27-ig felvetetik magukat a nemzetiségi névjegyzékbe.A DK meglepetésmandátuma és Czeglédy mentelmi joga, avagy ki megy és ki marad?
A választási eredmény jogerőssé válásáig illeti meg mentelmi jog az EP-képviselőjelölteket; ezt követően Czeglédy Csaba csak akkor tudja elkerülni a bíróság elé állítást, ha valamilyen váratlan fordulat folytán a DK listájának 36. helyéről mandátumot szerez. Ez akkor lehetséges, ha a Gyurcsány-lista első négy helyén szereplő jelöltek, azaz Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila közül valaki önként úgy dönt, hogy nem megy Brüsszelbe. Megkeresésünkre a Nemzeti Választási Iroda kommunikációs főosztályvezetője azt mondta, legkésőbb június 13-ig jogerőre emelkedik az EP-választás eredménye; ha bárki bejelentené, hogy lemond a mandátumáról, azt ezt követően teheti meg; a jelölő szervezetének ez esetben 30 napja lesz, hogy megnevezze, kinek adja át a mandátumot; képviselő ez esetben bárki lehet, aki az adott párt listáján szerepel, függetlenül attól, hogy hányadik helyen.Tizenhárom képviselői hellyel a Fidesz-KDNP nyerte az EP-választást, a DK négy, a Momentum kettő, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik egy-egy mandátumot szerzett (Fotógaléria!)
A Fidesz-KDNP nyerte a vasárnapi európai parlamenti EP-választást, a kormánypártok tizenhárom mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt küldhet majd Brüsszelbe: a DK négyet, a Momentum kettőt, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig egyet-egyet.Már több, mint 1800 levélszavazat visszaérkezett az NVI-hez
Már 1855 levélszavazat megérkezett a Nemzeti Választási Irodához - derül ki a www.valasztas.hu péntek reggeli adataiból. A Magyarországon és más európai uniós országban lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson, ehhez május 2-ig felvételüket kellett kérniük a névjegyzékbe. Az NVI a múlt héten postázta a szavazólapot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozatot tartalmazó levélcsomagokat a levélben szavazóknak.Czeglédy mentelmi joga – Az NVB szerint már az is jogsértő, hogy Völner Pál levelet írt nekik
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Czeglédy-ügyben az NVB tagjaihoz írott levelével. Völner az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként szombaton írt levelet Rádi Péternek, az NVB elnökének, és ebben azt írta: a tárca mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy az NVB nem függesztette fel Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselő-jelöltjének a mentelmi jogát.EP-választás – Már tízezernél többen jelezték, hogy külképviseleten szavaznak
Két héttel a határidő lejárta előtt már több, mint tízezren jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a százharminckét külképviselet valamelyikén akarnak voksolni. Az EP-választáson azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a voksolás napján, május 26-án nem lesznek Magyarországon, az ország külképviseletein – nagykövetségein és konzulátusain – szavazhatnak. Szudánban és Líbiában a korábban jelzettől eltérően mégsem lehet majd voksolni, miután ott a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a külképviseleti szavazás feltételeit nem lehet biztosítani.Itt van, melyik pártokat bírságolta meg az NVB, amiért nem tudtak elszámolni az ajánlóívekkel
2 millió 205 ezer forint bírságot szabott ki a határidőig vissza nem vitt ajánlóívek miatt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület hétfői ülésén 13 ügyben hozott határozatot: a megbírságolt pártoknak ívenként ezer forint bírságot kell befizetnie a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára; a legtöbbet, 1 millió 210 ezer forintot az Egységes Magyar Nemzeti Néppártnak. A jogszabály szerint az ajánlások gyűjtésére és a listák bejelentésére április 23-án 16 óráig volt lehetőség.Technikai okból nem működött április 8-án a választási honlap
Az Ernst & Young Tanácsadó Kft. vizsgálata szerint konfigurációs és erőforrás-biztosítási okokból nem bírta a választási honlap a megnövekedett terhelést az országgyűlési képviselők választásának napján – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken.Ajánljuk még