nemzetközi valutaalap
Varga Mihály képviselte Magyarországot a Nemzetközi Valutaalap ülésén
Magyarország első alkalommal vett részt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) monetáris és pénzügyi bizottságának (IMFC) ülésén – közölte közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a tanácskozáson a közép- és kelet-európai országcsoportot képviselte. Kiemelte: a megbeszélésen a világjárvány gazdasági kockázatairól és a globális pénzügyi egyensúlyról tárgyaltak.Nemzetközi civilszervezetek: az IMF-nek segítenie kell a szegény országokat a járvány átvészelésében
Több, mint kétszáz, világszerte ismert civilszervezet arra kérte szerdán a világ húsz legfejlettebb országának (G20-csoport) pénzügyi vezetőit, hogy támogassák a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) egy háromezer milliárd dolláros segélycsomag kibocsátásában, amelyből a szegény országok részesülhetnének átvészelendő a koronavírus-járványt. A Jubilee USA Network, az Oxfam és más szervezetek meggyőződése szerint az IMF-nek ekkora összeget kellene kibocsátania a saját valutájából, az SDR-ből, ezáltal elkerülhető lenne, hogy a szegény országok még inkább eladósodjanak. Erről szóló nyílt levelüket a G20-nak és az IMF-nek is elküldték.Palotai Dániel lesz az IMF új ügyvezető igazgatója
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank eddigi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza november elsejétől bekerül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfelső döntéshozó testületébe. Palotai az első magyar a testületben.Szakértő: Az IMF már egyáltalán nem tekinti unortodoxnak a magyar gazdaságpolitikát
Megváltozott az utóbbi időszakban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországhoz való hozzáállása, már nem tekinti például unortodoxnak a magyar gazdaságpolitikát – mondta Szakáli István Loránd, a Századvég vezető elemzője csütörtök reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Varga Mihály: Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna
Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton az MTI-nek Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésén. A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági lassulás ellen.Ajánljuk még