népszava
A Fidesz kiirtására buzdít a Népszava újságírója, aki fertőző gócnak tartja a kormánypártot
A baloldali tollforgató úgy véli, hogy „a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával, a társadalommal és Nagykanizsával szemben”. Ferincz Jenő szerint a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén, amelyet radikálisan ki kell irtani – derül ki a Mandiner cikkéből.Távozik a Népszava főszerkesztője
Távozik a Népszava főszerkesztői posztjáról Friss Róbert. Az újságírót az eddigi tiszteletbeli főszerkesztő, a szerkesztőséget a 2000-es évek elejétől vezető Németh Péter váltja – írja a Népszava. 2017-ben Németh a háttérbe húzódott, de továbbra is rendszeresen publikált a baloldali lapban.Alternatív valóságban az ellenzéki sajtó, szerintük a Jobbik antiszemitizmusára emlékeztetni beavatkozás a magyar belpolitikába
Az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát emelte ki Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a holokauszt emlékezetéről és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló malmői nemzetközi konferencián – számolt be a Magyar Távirati Iroda szerdán, az ellenzéki média pedig rá is csapott a témára, nem kevesebbet sugallva, mint hogy Nyugat-Európában minden rendben, csak hazánkban tombol az antiszemitizmus.A Népszava szerint Orbán beavatkozik a francia elnökválasztásba – De mit akarnak Brüsszel és Soros ügynökei nálunk?
Azt írja a Népszava, hogy Orbán Viktor súlyosan beavatkozik a francia belpolitikába, amikor Budapestre hívja Éric Zemmourt. Tényleg meghülyült mindenki a kriptokommunista szerkesztőségben? Habár a cikk leginkább Zemmour karaktergyilkolásával foglalkozik, ahogy általában a baloldali propagandasajtó vadászik a többi világhírű tudósra, művészre, médiaszereplőre és persze minden olyan politikusra is, akik meg merték dicsérni az Orbán-kormány családpolitikáját, de a címbéli állítás akkor is szürreális. A Népszabadság „futottak még” újságíróiból „megerősített” Népszava tényleg ilyen nagyhatalmú politikusnak látja Orbán Viktort? Ugyan! Hipokrita és cinikus állítás egy rossz tréfába bújtatva, hisz arról hosszan lehetne értekezni, hogy az elmúlt egy évtizedben ki, mikor és mennyiszer akart a magyar belpolitikába beavatkozni. Kérdezzék csak meg például Róna Pétert, aki évről-évre megjósolja, hogy most már tényleg megbukik Orbán, pontosabban megbuktatja Brüsszel.A WHO méltatja, a Népszava tollforgatói tagadják hazánk járványügyi védekezésének sikerességét
Miközben a WHO főigazgatója méltatja, a Népszava tollforgatói tagadják hazánk járványügyi védekezésének sikerességét. A 20. Kötcsei Piknikre érkező Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter újságírók gyűrűjében fejtette ki véleményét a kollégái eddigi helytállásáról, valamint az egészségügy teljesítményéről, amit a várakozásoknak megfelelően a balliberális médiamunkások a szelektív tájékoztatási gyakorlatot alkalmazva prezentáltak a nyilvánosság számára, nem törődve azzal a ténnyel sem, hogy alig pár nappal korábban az Egészségügyi Világszervezet első embere kérte fel az orvosminisztert és Pintér Sándor belügyminisztert a sikeres magyar védekezés nemzetközi bemutatására.Varga Mihály szerint ismét álhíreket terjeszt a Népszava – Elfelejtették Gyurcsányék trükkjeit
Az álhírterjesztésben nincs nyári szünet – fogalmazott a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán. Varga Mihály bejegyzésében felidézte a Népszava csúsztatásoktól hemzsegő cikkét, amelyben többek között azt írták, hogy még nem volt olyan kormány – beleértve a mostanit is –, amely ne engedte volna el a költségvetési gyeplőt választási évben.Humorral vágott vissza Menczer Tamás a Népszavának, amely szerint ő csak egy Szijjártó-klón
Újra rácáfolt Menczer Tamás arra a téves gondolatra, miszerint a humor baloldali műfaj. Elég csak elolvasni a Külügyminisztérium államtitkárának legfrissebb bejegyzését a közösségi oldalán, ahol bizony igencsak frappánsan tette helyre a Népszavát, amelynek egyik szerzője Szijjártó Péter klónjának nevezte őt, akinek nincsenek gondolatai. Azzal is vádolták, hogy nem tudja megszólítani a fiatalokat, amire Menczer viccesen úgy reagált: a Népszava üde, friss és fiatalos, a Népszava úgy hat ránk, mint egy élénkítő szellő ebben a párás nyári melegben.Elítélte a bíróság a Népszava kereszténygyalázását: a lapnak négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. A Népszavának négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey Imre számára, továbbá a perköltséget is meg kell térítenie.A Fideszt hibáztatja a balliberális média a velencei-tavi halpusztulás miatt
Egy kis méretű, velencei-tavi halpusztulást azonnal a Fidesz elleni politikai támadásra használtak fel „civilek”; a kampányakcióba beszállt a balliberális média is. Közben kiderült, hogy egyrészt az elhullás nem tömeges méretű, másrészt természetes okai vannak és szó sincs mérgezésről. Egy támadó hangvételű bejegyzést tettek közzé napokkal ezelőtt a Civilek a Velencei-tóért kezdeményezés Facebook-oldalán, amelyben komoly vádakat fogalmaztak meg a tavon tapasztalt halpusztulás miatt.Ajánljuk még