népszava
Vérlázító gondolatok magukat nagyra tartó baloldaliaktól, akik szégyellik, hogy magyarok, és ennek hangot is adnak
A 444.hu, a Klubrádió, a HVG vagy éppen a Népszava. Csak néhány olyan baloldali médium, amiben a magukat sokra tartó munkatársak hangot adnak annak, hogy milyen ciki magyarnak lenni, vagy éppen arra törekednek, hogy értéktelen suttyónak mutassák be a magyarságot. Mert a magyar ostoba, agymosott, fogatlan, iszákos és alattvalónak született. Legalábbis szerintük. A Magyar Nemzet összeszedte azokat a magvas gondolatokat és törekvéseket, amikben a magát oly sokra tartó baloldaliak ócsárolják a hazájukat és honfitársaikat csupán azért, mert nagy elfogadásukban képtelenek megemészteni, hogy a többség a jobboldalra szavazott.Hadházy Ákos "ordítani és sírni tudna", amiért az ellenzéki pártok képtelenek leváltani az Orbán-kormányt
"Ordítani és sírni tudnék, amikor ellenzéki pártok azzal jönnek, hogy majd az ő miniszterelnök-jelöltjük és kommunikációjuk jobb lesz, amivel valahogy megnyerik a választást. Be kellene látni, hogy ez nem fog menni" – minderről Hadházy Ákos beszélt a Népszavának adott interjújában.Pénzügyminisztérium: vigyázat, álhírt közölt a Népszava!
Vigyázat, álhír! Újabb valótlanságot közölt a Népszava - írta a Pénzügyminisztérium pénteken a Facebook-oldalán.Megszűnhet a Népszava
Németh Péter szerint ha 10 ezer alá csökkenne az eladott példányszám, akkor elképzelhetőnek tartja, hogy a tulajdonos úgy dönt, hogy bezárja a lapot.Rákay Philip bocsánatot kért a Népszava főszerkesztőjétől, amiért nyomorult lúzernek nevezte és viszont
Rákay Philip a Facebookon megjelent posztjában kért bocsánatot ügyvédi megegyezés alapján Németh Pétertől, az egykori kommunista propagandalap, a Népszava régi/új főszerkesztőjétől, amiért korábban azt állította, hogy Németh és néhai édesanyja munkahelyi hangulatjelentéseket készítő besúgó ügynökök voltak.Alkotmánybírósághoz fordult a Népszava, szerintük alkotmányos joguk van vallásgyalázó karikatúra közzétételére
Rommá díjazott kereszténygyalázó gúnyrajz – Pápai Gábor karikaturista nagy felháborodást kiváltó, Müller Cecíliát és Jézus Krisztust ábrázoló "alkotása" nagy karriert futott be a hazai és a nemzetközi médiában a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) jóvoltából, olyan tetszést kiváltva a balliberális oldalon, hogy még a bíróságról is rendre visszapattantak a feljelentések. Egyetlen kivétel azért mégis akadt: egy személyiségi jogi peren végül elbukott a gúnyrajzot közlő Népszava. A lap kiadója ezután a Kúriához fordult, de ott sem jártak sikerrel. Ez vélhetően igencsak rosszul érintette őket, olyannyira, hogy alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő. Az Alkotmánybíróság azonban ezt elutasította. Nézzük, miről is van szó.Már megint szégyellik a magyarságukat a baloldalon – Lehet, hogy mindig így éreznek?
A baloldal nem képes felülemelkedni az 1919-ben letett alapokon. Az internacionalizmuson, a nemzet teljes háttérbe szorításán és lenézésén, azon az elven, hogy minden akkor jó, ha nem jó semmi. Aki építkezni akar, jót akar a hazájának, az nem így gondolkodik. A nemzeti minimumot tartó, máshogyan, de mégis nemzetben gondolkodó baloldal óriási hiánycikk Magyarországon. Amikor pedig baj van a világban, amikor válság vagy háború van, akkor élik ki igazán elfojtott dühüket, akkor vagdalkoznak, igyekeznek mélyíteni a válságot, a zavarosban halászni. Egyre több erre a példa, a Népszava gyűlölködői pedig örömmel álltak be a sorba: egyikük úgy nyitja sorait, hogy "1944–45 gyászos időszaka óta soha nem volt ilyen rossz magyarnak lenni". Úgy látszik, ezeknek az embereknek csak a Tanácsköztársaság, a Rákosi- és Kádár-korszak alatt volt jó magyarnak lenni. Gyurcsány azonban már megmondta korábban: el lehet innen menni!Vejkey Imre: a MÚOSZ a keresztények meggyalázását díjazta
Rommá díjazott kereszténygyalázó gúnyrajz – Pápai Gábor karikaturista nagy felháborodást kiváltó, Müller Cecíliát és Jézus Krisztust ábrázoló "alkotása" nagy karriert futott be a hazai és a nemzetközi médiában a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) jóvoltából, olyan tetszést kiváltva a balliberális oldalon, hogy még a bíróságról is rendre visszapattantak a feljelentések. Kivévet egyet. Egy személyiségi jogi pert végül elbukott a gúnyrajzot közlő Népszava, hiába ment el egészen a Kúriáig. A felperes Vejkey Imre KDNP-s képviselő szerint a történetben egyetlen kérdés maradt csupán: nem jelent-e a szellemi keresztényüldözésben való cinkos részvételt sem a Népszava, sem a kereszténygyalázást díjjal is kitüntető MÚOSZ részéről, hogy azóta sem kértek bocsánatot...?Fekélyként ábrázolja karikatúrájában a Népszava a miniszterelnököt
A Népszava hétvégi mellékletében megjelent, Orbán Viktort fekélyként ábrázoló karikatúra nem az első példa a hazai balliberális média történetében arra, amikor rendszerkritika megfogalmazása helyett páros lábbal tiporják az emberi méltóságot. Míg a Magyar Nemzeti Médiaszövetség vizsgálatot indítana, addig a baloldali médiumok és jogvédő szervezeteik hallgatnak – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még