Már megint szégyellik a magyarságukat a baloldalon – Lehet, hogy mindig így éreznek?
A baloldal nem képes felülemelkedni az 1919-ben letett alapokon. Az internacionalizmuson, a nemzet teljes háttérbe szorításán és lenézésén, azon az elven, hogy minden akkor jó, ha nem jó semmi. Aki építkezni akar, jót akar a hazájának, az nem így gondolkodik. A nemzeti minimumot tartó, máshogyan, de mégis nemzetben gondolkodó baloldal óriási hiánycikk Magyarországon. Amikor pedig baj van a világban, amikor válság vagy háború van, akkor élik ki igazán elfojtott dühüket, akkor vagdalkoznak, igyekeznek mélyíteni a válságot, a zavarosban halászni. Egyre több erre a példa, a Népszava gyűlölködői pedig örömmel álltak be a sorba: egyikük úgy nyitja sorait, hogy "1944–45 gyászos időszaka óta soha nem volt ilyen rossz magyarnak lenni". Úgy látszik, ezeknek az embereknek csak a Tanácsköztársaság, a Rákosi- és Kádár-korszak alatt volt jó magyarnak lenni. Gyurcsány azonban már megmondta korábban: el lehet innen menni!
Egy Simon Zoltán nevű főállású kommunista úgy érezte, hogy be kell állnia a sorba, sőt, meg kell előzni az elvtársakat, ezért néhány sorba annyi gyűlölködést, hazugságot, hazaárulást és Rákosihoz hű gondolatot sűrített össze, hogy a betűknek is fájt ez a konstelláció. Simon ugyanis szégyelli, hogy magyar, ilyen egyszerűen, és egyből a külföld jut eszébe (milyen meglepő), hogy hogyan lehet ezt megmagyarázni a nyugati elvtársaknak, vagy bárkinek a világon. Érdemes elolvasni a vörös tintával karcolt gondolatot:
Lesül a pofánkról a bőr, attól a tömény hazugságáradattól, amit pártunk és kormányunk (feje) nem csak itthon, de jó ideje nemzetközi szinten is terjeszt. 1944–45 gyászos időszaka óta soha nem volt ilyen rossz magyarnak lenni – az ember szinte szégyelli bevallani külföldön, hogy honnan jött, s próbál magyarázkodni.
Igaza van Simon Zoltánnak. Jobb, ha nem vallja be, hogy honnan jött, nehogy vele azonosítsák a magyar embereket. Ha magyarázkodni akar, akkor hivatkozzon a nemzetközi kommunista brigádokra, a kommunisták magyarországi pártjára, ahogy régen tették. Nem mellesleg tanuljon történelmet. Az ilyen pribékmentalitás mindig a legválságosabb helyzetekben jön elő igazán, amikor össze kell fogni, ezek az emberek a széthúzást keresik, amikor baj van, még nagyobb gondot kívánnak a nemzetnek, amelyet zsigerből gyűlölnek. Az orbáni fajelméletet és hagymázas ökörségeket felböfögő kommunista ebben a hangnemben folytatja, majd egy igazán veretes böffenettel teszi fel a koronát primitív fröcsögésére, mert természetesen nem tud leszakadni Orbán Viktorról.
Külügyminisztere az amerikai demokráciát szétverő, puccsot szervező Trump seggét nyalja, közben főpropagandistája idiótának nevezi az USA itteni nagykövetét, s felszólítja, hogy takarodjon haza. Még nem üzentek hadat sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak, de ha a »neomarxista faszkalapok« nem vigyáznak magukra, ez is megtörténhet, mint ’41-ben. Megbombázzuk Pearl Harbort...
Láthatóan Simon elvtársnak nagyon fáj a magyar külpolitika harcossága, a nemzeti érdekek védelme, hiszen kommunista mentorainak nem ez volt a szokása, ők gondolkodás nélkül árusították ki a hazát, igyekeztek a nemzeti érzéseket lábbal törölni, a "merjünk kicsik lenni" lózungot pedig az egész magyarság hitvallásává próbálták tenni. De aki a magyar belügyekbe sunyi módon beavatkozó új amerikai magyar nagykövetet védi, annak nyilván nem áll jól a szeme sem. A pribékmentalitást pedig az agresszív zárógondolat mutatja igazán, amely elvileg láthatóan egy frappáns befejezés akart lenni, hiszen Pearl Harbor bombázása nyilvánvalóan a hiábavaló és ostoba küzdelmet jelentette Simon számára. A történelmet vörös könyvekből olvasó gyűlölködő azonban nagy nemzetközisége közben elfelejtette, hogy Magyarországnak nem sok köze volt az 1941-es japán bombázásokhoz, bár az ilyen takaréklángelmék szerint biztos az is Orbán Viktor hibája volt.
Fotó: Szántó Lajos képe
