Ugrásszerűen megnőtt a családjukból kiemelt gyerekek aránya a kamaszok közöttAMApáthy Melinda Forró drót 2019 május 17. Elsősorban csecsemő- és tini korú gyerekek kerülnek állami gondoskodásba, de nincs elég nevelőszülő az ellátásukra. Fontos megjegyezni, hogy 12 év alatti gyereket a jogszabályok szerint már nem szabad gyerekotthonban elhelyezni, hiszen családias környezetben kaphatják meg igazán a nekik járó figyelmet és szeretetet. A KSH 2017-es adatai szerint a 10 év alatti gyerekek közül ezerháromszázan élnek még mindig gyermekotthonban, és évente átlagosan nyolc-kilencezer gyermek kerül állami gondoskodásba. Ettől a 2015-ös év tért el, amikor a bekerült gyerekek száma közel kétezer fővel megugrott. Ugrásszerűen megnőtt a családjukból kiemelt gyerekek aránya a 14-17 éves kamaszok között is; korosztályonként négy-ötszáz fő kerül gyermekvédelmi gondoskodásba, míg a fiatalabbak közül átlagosan háromszáz fő.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót