néző lászló
Tusványos: Független médium és független újságíró nem létezik! (PS-videó)
A rendszerváltó média a mocsárban fogant, és nagyon helyes, hogy új lapot nyitottak a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvánnyal (KESMA) – mondta el Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője Tusnádfürdőn, csütörtökön, a Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon című kerekasztal-beszélgetésen. Az eseményen kiderült: a szakmaiság álköntösében jelentek meg annak idején a kommunisták a médiában, a jobboldal pedig ekkor veszítette el a “médiaháborút”. A dolgok 2002-ben kezdtek megváltozni, amikor a jobboldal felismerte a média fontosságát. Elhangzott az is, hogy a média nem más, mint a politika figyelemvonzó eszköze ahhoz, hogy az üzenetét át tudja adni. Dukász Magor szerint ma már azonban minden máshogy van, mint régen, hiszen a '90-es években történt változások, a közösségi média térnyerése nemcsak a médiapiacot, hanem a hirdetési szokásokat is meghatározta, így ma tulajdonképpen az emberek figyelméért zajlik a harc. Találó fricska Varga Istvánnak: "Jótollú magyar újságíró" díjat alapított a Médianéző Központ, holnap lesz a díjátadó
Újságírói díjat alapított a Médianéző Központ; a "Jótollú magyar újságíró" elismerést március 14-én, csütörtökön 11 órakor adják át Budapesten az Alkotmány utcában, a Nézőpont Intézetben. A Jótollú magyar újságíró díj első tulajdonosa még nem ismert - a Médianéző Központ holnap a díjátadón jelenti be a díjazott újságíró nevét -, de az kiderült, hogy az elismerésről a Nagy Katalin (Kossuth Rádió), Néző László (Napló, főszerkesztő) és Szarvas Szilveszter (PestiSrácok.hu, főszerkesztő-helyettes) alkotta három tagú kuratórium döntött. A díjátadón Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője és Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója mond köszöntőt. A díj célja, hogy olyan újságírók munkáját ismerjék el, akik valósághű, tényszerű cikkeikkel, riportjaikkal hozzájárulnak nemcsak a közvélemény tájékoztatásához, hanem az újságíró-szakma hagyományos értékeinek megőrzéséhez is. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.