nicolás maduro
Dübörög a kommunizmus – több, mint félmillióan menekültek Peruba Venezuelából
Több, mint félmillió venezuelai menekült el a hazájából Peruba, mielőtt lejárt a befogadásukra kijelölt határidő, október 31-e - közölte a dél-amerikai ország migrációs hivatala helyi idő szerint pénteken.Kizuhant a tizedikről egy ellenzéki törvényhozó Venezuelában – pártja szerint meggyilkolták
Kizuhant a venezuelai hírszerzés (SEBIN) épületének tizedik emeletéről Fernando Albán ellenzéki önkormányzati képviselő, akit a Nicolás Maduro államfő elleni dróntámadás kapcsán tartóztattak le és őriztek az épületben - közölték hétfőn a venezuelai hatóságok, amelyek szerint a politikus öngyilkosságot követett el. A politikus pártja szerint azonban Albán halálában a hatóságok keze van.Dróntámadást hajtottak végre a venezuelai elnök ellen (Videóval!)
Nicolás Maduro venezuelai elnöknek hirtelen meg kellett szakítania beszédét szombaton egy caracasi katonai rendezvényen, mert dróntámadás célpontja volt, emiatt sürgősen el kellett hagynia a helyszínt. Az államfő szerint a venezuelai jobboldal és a kolumbiai elnök áll a merénylet hátterében.Nem kifizetődő a szocializmus – egymillió százalékos infláció Venezuelában
Venezuelában az év végén az infláció elérheti akár az 1 millió százalékot, az ország gazdasága pedig egyre mélyebbre süllyed - vélte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik illetékese.A kubai elnök erőteljes támogatásáról biztosította Nicolás Madurót caracasi látogatásán
Caracasba vezetett az új kubai elnök első külföldi útja, amelyen Miguel Díaz-Canel erőteljes támogatásáról biztosította Nicolás Maduro venezuelai elnököt, akit ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része egyre jobban elszigetel, és nem ismeri el minapi választási győzelmét sem, hiszen azt egybehangzó vélemények szerint a demokratikus normák mellőzésével szerezte.Újraválasztották Nicolás Maduro venezuelai elnököt
Újabb hat évre újraválasztották Nicolás Maduro venezuelai elnököt. A nemzetközi közösség bírálta a szavazás lefolytatását, az ellenzéki jelöltek pedig a választókra gyakorolt nyomás miatt illegitimnek nevezték a voksolást, és a választás megismétlését követelték.Az alkotmányozó nemzetgyűlés "megszállta" a venezuelai parlamentet
A Nicolás Maduro venezuelai elnök által létrehozott új alkotmányozó nemzetgyűlés kedden a nemzeti gárda segítségével "megszállta" a caracasi parlament épületét, kizárva az ellenzéki többségű törvényhozás tagjait.Az Egyesült Államok nem fogja elfogadni a venezuelai választások eredményét
A venezuelai alkotmányozó gyűlés tagjainak megválasztását az Egyesült Államok hamisnak tartja, amely újabb lépést jelent a diktatúra felé vezető úton - foglalt állást vasárnap a venezuelai voksolással kapcsolatban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet.Ajánljuk még